Hiába próbálta Magyar Péter letagadni "az első tiszást": Kéri László arról beszélt, milyen kampánytaktikát próbáltak kitalálni Magyar Péterrel - videó

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kéri László a Tisza Párt egyik vezető szakértője. Többször is beszélt már arról, hogyan kell Magyar Péternek döntenie bizonyos kérdésekben: például ő mondta el egyértelműen, hogy a Tisza Pártnak Ukrajna mellé kell állni a háborúban, mert Brüsszelben ezt már eldöntötték-és ahogy az közismert, Magyar Péter nem tud ellentmondani Ursula von der Leyennek és Manfred Webernek. Ő beszélt arról is, hogy a migránsokat be kell engedni, a fideszesekkel pedig úgy kell viselkedni, mint a pestisesekkel. A Ripost pedig nyilvánosságra hozta, hogy Kéri László hetente jár a Tisza központjába kampányértekezletekre. Radnai Márk egyenesen "az első tiszásnak" nevezte Kéri Lászlót. Ennek ellenére Magyar Péter megpróbálta letagadni a párt számára kínossá vált egykori Gyurcsány-tanácsadót, de Kéri megint leleplezte saját magát és a Tisza Pártot is. Ezúttal az úgynevezett Belvárosi Szabadegyetemen, január végén beszélt a Tisza Párt kampánytaktikájáról, többes szám első személyben. "Bárhol van Orbán Viktor vagy egy Fidesz-rendezvény, aznap mi is csinálunk valamit"-mondta, nyilvánvalóvá téve, hogy ő maga is részese a döntéshozatalnak. A Kéri László által említett taktika egyébként látványos bukás, Magyar Péter hiába próbálta követni Orbán Viktort, kénytelen volt elmenekülni, olyan kevesen voltak a gyűlésein.

2026. 02. 10. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kéri korábban arról is értekezett, hogyúgy kell bánni a Fidesz-szavazókkal, mint a pestisekkel:Ha gyengül a Fidesz-táborban a büszkeség, ha megrettennek a vereségtől, ha olyan lesz a hangulat, és úgy bánnak a fideszesekkel, mint a pestisesekkel, az jelentős hatással lehet a választási részvételre” – fogalmazott. Majd hozzátette: „Olyan hangulatnak kell lenni a választás előtt, ahol nyilvánvalóan kínosnak kell lenni, hogy te még mindig fideszes vagy!”

Az Ellenpont6 által megtalált videórészleten pedig a tiszás tanácsadó elmondja, hogy szerinte be kell engedni a migránsokat: "a migránskérdés nincs azzal megoldva, hogy a magyar kormány kerítést épített".

Majd azzal folytatta, hogy "Európa elöregszik. Európában 30 év múlva 30-40 millióval kevesebb élnek majd, mint most. Az Alsó-Mediterráneum népessége ezzel párhuzamosan 60-70 millióval növekszik. (…) Ezzel Magyarországot és egész Európát olyan demográfiai kihívás éri, ami miatt egész másképp kell a migránsproblémáról beszélni." - vagyis azt a Nyugat-Európában unásig ismételt gondolatot fogalmazta meg újra hogy a munkaerőhiánynak nincs más megoldása, csak a migránsok korlát nélküli beengedése.

Kéri László tehát hiába tagadja, időről-időre lebukik, hogy a Tisza Pártnak dolgozik. Mondataiból pedig egyértelműen látszik a baloldali párt áláspontja: háborúpárti és migrációt támogató gondolatokat fogalmaz meg, amiből jól lehet következtetni,hogy mi történne ha a Tisza kerülne hatalomra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.