Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Valóságos ukrán kémhálózat tárul fel a Tisza Párt körül. Az eddig lebukott három ukrán esetében egyértelműen kiderültek a Magyar Péterhez és a Tisza Párthoz fűződő kapcsolataik. Az Ellenpont információi szerint azonban ennél jóval több ukrán titkosszolgálati alkalmazott lehet a Tisza Párt körül. Köztük lehetnek azok is, akik az ukrán aranykonvojt Magyarországra hozták, felmerült ugyanis a gyanú, hogy a pénzt a magyarországi választás befolyásolására akarhatta Zelenszkij felhasználni.

Forrás: Ellenpont2026. 03. 18. 10:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három ügynököt már név szerint is ismerhetünk abból az ukrán kémhálózatból, amelynek a feladata a beavatkozás az áprilisi választásokba, azaz a Kijev érdekeit mindenben kiszolgáló Magyar Péter hatalomra juttatása. 

Tseber Roland, Skirják Krisztián és Magyar Péter

Az időközben Magyarországról kitiltott Tseber Roland Ivanovics és Holló István mellett Skirják Krisztián a harmadik szereplő, aki világosan beazonosítható ebben az – Ellenpont információi szerint – igencsak kiterjedt beavatkozási kísérletben. 

 

Tseber Roland, Magyar Péter kém „testvére”

Az ukrán kémbotrány egyik kulcsfigurája a Magyar Péter által testvérének nevezett Tseber Roland Ivanovics, aki a Tisza elnökének kísérője volt, amikor 2024 nyarán Ukrajnába ment, majd később az első kárpátaljai Tisza-sziget alapítója lett.

Ekkoriban Tseber Roland neve ismeretlen volt a magyar nyilvánosságban, éppen ezért némileg meglepő volt, hogy éppen ő kísérte Magyar Pétert, akit aztán a tiszás politikus a testvérének is nevezett.

A lap szerint ugyanakkor az esetet új megvilágításba helyezi, ha tudjuk, hogy Tseber Roland ezer szállal kötődik az ukrán hírszerzéshez, és korántsem most kezdte a kapcsolatfelvételt a magyar baloldallal. Erről a Kontextus készített részletes tényfeltáró videót.

Tseber a feltételezhető beszervezését követően, 2018 őszén amerikai körutat tett, aminek során Washington mellett Oregonba és Kaliforniába is eljutott. Tseber a következőképpen számolt be a tengerentúli látogatásról: „A munkalátogatás egyik legfontosabb pontja az Amerikai Egyesült Államok szenátorainak és kongresszusi képviselőinek, valamint tanácsadóiknak a megismerése volt. Ez lehetőséget adott nekünk arra, hogy személyesen is beszélgessünk Ukrajna objektív helyzetéről, a nemzeti és regionális szintű politikáról. Megtiszteltetés volt számomra, hogy megismerhettem azokat a szenátorokat, akik tetteikkel valóban támogatják hazánkat.”

E szenátorok egyike volt az oregoni Ron Wyden, amit onnan lehet tudni, hogy Tseber maga jelentkezett be a befolyásos politikus irodája elől az Instagram-oldalán. Az orosz invázió kezdete óta az oregoni szenátor a kulcsfigurája lett Ukrajna támogatásának. De ahogy az Ellenpont cikke rávilágít, valójában már azelőtt is az volt, ugyanis 2022. január 12-én, egy hónappal az invázió előtt a politikus egy különös törvényjavaslat társ-előterjesztőjeként azon dolgozott, hogy egy törvénnyel lehetővé tegyék az Egyesült Államoknak, hogy segítséget nyújtson Ukrajnának, és szankciókat vessen ki Oroszországra, ha bármiféle ellenségeskedés törne ki a két ország között.

A lap hangsúlyozza, Tseber tehát az amerikai Demokrata Párt köreihez is rendelkezik kapcsolatokkal, ezért lett ideális jelölt Ukrajna magyarországi befolyásolási kísérleteinek bonyolítására, amelyet az ellenzék megszervezésével kezdett. 

Tseber Roland Magyar Péter előtt is aktív volt Magyarországon. Márki-Zay Péter 2022-es veresége után egy ukrán támogatással létrejövő, az ukrán érdekek nevében eljáró ellenzéket kívánt megszervezni. Ennek a projektnek az előkészítésében kezdetben Mesterházy Attilában, valamint a Momentumban talált partnerre. Nem véletlen – teszi hozzá az Ellenpont –, hogy később a Momentum lett az első, amely visszalépett a Tisza javára, Gelencsér Ferenc korábbi pártelnök pedig Magyar Péter személyes küldöttje lett, aki Zelenszkijjel is találkozott a Tisza elnökének nevében. 

Az első Momentum-delegáció Tsebernél. Gelencsér Ferenc, Bedő Dávid és Tompos Márton

Egy másik ukrán kém is felbukkant Magyar Péter mellett Kijevben

Magyar Pétert legutóbbi ukrajnai útján nemcsak Tseber Roland kísérte, hanem egy másik gyanús hátterű figura is, a hadkötelezettség ellenére az országban szabadon, a besorozás veszélye nélkül mozgó Skirják Krisztián. A lap emlékeztet, a férfi a hivatalos kijevi háborús propaganda egyik legaktívabb szószólója, és egy látszólag magyar, valójában kijevi célokat szolgáló Facebook-csoportnak, az Ukrajnai Magyaroknak az arca. 

Skirják, akárcsak Tseber Roland Ivanovics, gyakran találkozik Rácz András Oroszország-szakértővel is, aki a kárpátaljai magyarokat hibáztatta a munkácsi orosz rakétatámadásért is, de Sebestyén József agyonverését is igyekezett mentegetni. Skirják és Rácz közös videót is posztoltak az Ukrajnai Magyarok oldalán. 

 

Tseber és Skirják is célzottan relativizálják a veszélyt

Ahogy arról az Ellenpont elsőként beszámolt, az ukrán sztárvlogger Anatolij Sarij megírta, Brüsszel jóváhagyta, hogy Zelenszkij utasítására Ukrajna beavatkozzon a magyar választási kampányba. A cél az, hogy Magyar Pétert hatalomra juttassák, és Magyarország belépjen a háborúba, a magyarok pénzét pedig Ukrajnának adják. A beavatkozáshoz pedig mind Tsebert, mind Skirjákot felhasználták az ukránok. Az ő feladatuk volt elbagatellizálni a Magyarországot ért fenyegetéseket és támadásokat.

Tseber Roland azután kezdett újabb offenzívába a magyar kormány ellen, hogy Dmitro Jaros, az ukrán önkéntes hadseregek parancsnoka halálosan megfenyegette Orbán Viktort, majd Zelenszkij elnök egy nyaklevest helyezett kilátásba a magyar miniszterelnöknek.

Tseber Roland, bár tagadja, hogy kapcsolatain keresztül segítene Magyar Péternek és a magyar ellenzéknek egy budapesti államcsíny előkészítésében, az Ellenpont szerint egyértelműen hazudik, hiszen ahogy a lap is többször beszámolt róla, az ukrán kém több alkalommal is dicsérte a Tisza Párt elnökét. De hasonló dezinformációs kampányt folytat Skirják is, aki szerint a magyar vezetés alaptalan félelmet kelt mindennel kapcsolatban, ami Ukrajnával kapcsolatos. 

Egyértelmű tehát az összefonódás a Tisza Párt és az ukrán szolgálatok között – világít rá a lap –, ami nyilvánvalóan komoly segítség egy választási kampányban. Hozzáteszik, Ukrajna azonban nem érdek nélkül teszi ezt: a hírszerzési segítségnyújtás mellett információt is szerez a Tiszára épített ügynökhálózat, éppen a kritikus kérdést jelentő energetikai infrastruktúráról.

 

Az SZBU embere bukkant fel Magyar Péter mellett

Tseber Roland Ivanovics és a hozzá kapcsolódó magyar politikai kör mellett egy másik ukrán kémként azonosított férfi is felbukkant a Tisza Párt környékén, méghozzá a Magyarországon letartóztatott Holló István. A nemzetbiztonsági vizsgálatok alapján Holló István magyarországi tevékenysége során az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve a Magyar Honvédség és Magyarország energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott, mindezt szoros összefüggésben tette az ukrán fegyver- és lőszerigényekkel – emlékeztet a lap.

Holló egy UDP Europe (korábban Business Shipping Company Kft.) nevű vállalat vezető tisztségviselőjeként került kapcsolatba a cég egyik kapcsolt vállalkozásának, a Duna-Tengeri Szállítmányozási Kft-nek vezető tisztségviselőjével, Nikoletti Andrással, aki elkötelezetten ellenzéki érzületű, a közösségi felületén rendszeresen bírálja a kormányzatot, és nyíltan szimpatizál Magyar Péterrel. 

 

Az energetikai infrastruktúra elleni támadással avatkozik be Ukrajna a magyarországi választásokba

Az Ellenpont emlékeztet, január végén Ukrajna egyértelmű támadást indított Magyarország ellen a Barátság kőolajvezeték leállításával és azzal, hogy annak ellenére nem indítják újra, hogy erre minden feltétel adott. Ezzel Zelenszkij elnök egyértelműen Magyar Péter oldalán avatkozik be a választásokba, ezt pedig ő maga sem tagadja. Miután az ukrán elnök bevallotta, hogy február elején politikai okokból nem nyitotta újra a Barátság-kőolajvezetéket, azt is kijelentette, hogy

hiszem, hogy Orbán vereséget szenved a választásokon. 

A Barátság kőolajvezeték lezárásával Ukrajna a magyar energetikai infrastruktúrát akarja ellehetetleníteni, és minden jel arra utal, hogy a közeljövőben ennél is súlyosabb támadásokra készülnek, amit az Orbán Viktort halálosan megfenyegető Hrihorij Omelcsenko SZBU-altábornagy szavai is megerősítettek, amikor kijelentette:

Tudjuk, hol lakik, hol tölti az éjszakát, hol iszik sört, bort, hová jár ki, kikkel találkozik, és így tovább. Ezért ha Orbán nem változtatja meg Ukrajnával szembeni ukránellenes álláspontját, és továbbra is Putyin háborús bűneinek cinkosa marad, emlékezzen arra, hogy a Karma soha nem bocsátja meg senki bűneit. A Karma elől nem lehet elmenekülni, nem lehet elrejtőzni, és nem lehet milliárdokkal megvásárolni. Gondolkodjon el Orbán az öt gyermekén, hat unokáján.

Bár Omelcsenko egyszerű fenyegetésnek szánta szavait, valójában lebuktatta Ukrajna hírszerzését. Az Ellenpont szerint teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Zelenszkij egy elvileg szövetséges ország kormányfőjét figyelteti, miközben az országa háborúban áll Oroszországgal. Vagyis Ukrajna számára kiemelt műveleti terület Magyarország. Ennek megfelelően a lap információi szerint egy egészen kiterjedt ukrán kémhálózat tevékenykedik a magyarországi választások befolyásolása érdekében. Ennek a hálózatnak teljesen nyilvánvalóan egyetlen dolga van: hatalomra segíteni az Ukrajnát mindenben kiszolgáló Magyar Pétert. Teber Roland nyíltan kimondta, Kijev ukránbarát vezetést szeretne Magyarországon látni, és teljesen egyértelmű, hogy erre Magyar Pétert szemelték ki az ukrán hálózatok.

 

Egy ukrán titkosszolgálati tábornok aranykonvojt irányított Magyarországon keresztül

Miután kiderült, hogy a március elején a NAV és a TEK közös akciójában megállított ukrán aranykonvoj koordinálásáért az Ukrán Védelmi Szolgálat egykori tábornoka felelt, felmerült, hogy a nyomon nem követhető készpénzből az ukránok illegális műveleteket akartak finanszírozni. Az Ellenpont rámutat, erős a gyanú, hogy a célpont akár a Tisza Párt is lehetett, nekik szánhatták a pénz legalább egy részét, hogy azzal a magyarországi választásokba avatkozzanak be. 

 

Borítókép: Magyar Péter és Tseber Roland (Forrás: Instagram)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.