A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 36 éves, német állampolgárságú nővel szemben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.

A főügyészség közleménye szerint a nő 2021 szeptemberében költözött Németországból Magyarországra német állampolgárságú élettársával és hétéves gyermekével, megszakítva a fiú iskolai tanulmányait. Előbb a Somogy vármegyei Polányban éltek egy bérelt házban, majd 2022 szeptemberében Karcagra költöztek.
A gyermek Németországban nem fejezte be az általános iskola első osztályát, majd Magyarországra költözésük után az anya egyetlen hazai iskolába sem íratta be, és a németországi tanulmányok folytatásáról sem gondoskodott, pedig a fiú tanköteles volt. Az ügyészség szerint ezzel súlyosan megszegte nevelési és felügyeleti kötelezettségét, veszélyeztetve a a kiskorú sértett érzelmi, erkölcsi és értelmi fejlődését.
A vádlott élettársa magyarországi tartózkodásuk ideje alatt időszakosan Ausztriában dolgozott.
A nő ebben az időszakban a kiskorú sértettet rendszeresen felügyelet nélkül hagyva különböző szórakozóhelyeken italozott.
A nő 2025. február végére italozó életmódja miatt labilis érzelmi állapotba került. Március 1-jén napközben folyamatosan alkoholt fogyasztott. Miután hazatért karcagi bérleményükbe, tovább folytatta az italozást. Délután telefonon összeveszett az élettársával, és ekkor elhatározta, hogy megöli a gyermekét, és saját magával is végez.
Az esti órákban a kiskorú sértettet megfojtotta, majd búcsúlevelet írt, és öngyilkossági szándékkal megvágta a bal csuklóját.
A vádlott élettársa aznap este érkezett meg Ausztriából, vérző élettársához mentőt hívott, így a nőt megmentették.
Szigorú büntetést kér az ügyészség
Az ügyészség a vádiratában
15 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta
a jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottal szemben azzal, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét is zárja ki, továbbá tiltsa el bármely olyan foglalkozás vagy tevékenység gyakorlásától, amelyben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, valamint ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.
Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat tíz évre utasítsa ki Magyarország területéről.
Az ügyben a Szolnoki Törvényszék dönt majd – olvasható a közleményben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!