A csaknem száz megfigyelőből álló Liberty Coalition for a Free and Fair Election (LCFE) nemzetközi választási megfigyelői misszió második hete vizsgálja az április 12-i országgyűlési választások előkészületeit – derült ki a szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményéből. Mint írták, az elmúlt időszakban a választási megfigyelői misszió képviselői egyeztetéseket folytattak a választási szervek, az Alkotmánybíróság, a Kúria, a politikai pártok, a média, valamint az egyetemi világ képviselőivel.

A magyar választók szempontjából megnyugtatónak tartják, hogy az állami szervek stabil és demokratikus jogi környezetben, a választási szervek pedig – az informatikai rendszerekre vonatkozóan is – professzionálisan készülnek a vasárnapi választásokra. A LCFE közleménye szerint mindez alapvető feltétele annak, hogy a magyarok szabadon és demokratikus módon gyakorolják választójogukat, és hiteles, megbízható eredmények születhessenek a választás eredményeképpen.
Aggodalomra adnak okot ugyanakkor az egyes külföldi, nemzetközi befolyásolási kísérletekről szóló hírek, azaz idegen államoknak, titkosszolgálatoknak, nem állami szereplőknek a választójog által nem szabályozott formában történő együttműködései magyar politikai szereplőkkel, aktivistákkal vagy az olyan megfélemlítésre is alkalmas körülmények, mint a szavazókörök egyes ellenzéki politikai szervezetek által szervezett, a választási eljárásban nem szabályozott szereplők általi külső megfigyelése
– vélekedett a választási megfigyelői misszió.
De az LCFE szerint szintén aggodalomra ad okot, hogy egyes, főleg az ellenzékhez köthető politikai és médiaszereplők alá nem támasztott híresztelések és álhírek alapján már előre választási csalásról beszélnek. Az ilyen típusú híresztelések a demokráciába vetett bizalom mesterséges aláásására tett aggasztó kísérletnek tekinthetők. Mindezek megnyugtató tisztázására az LCFE a választás teljes folyamatát figyelemmel kíséri és értékeli, a választás napján országszerte jelen lesz a szavazókörökben.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!