Az 54 éves férfi aztán egy zsákba csomagolta az élettársa holttestét, majd a ház udvarán levő kiszáradt kútaknába dobta, és mésszel fedte be. Az eddigi szakértői vizsgálatok szerint a holttesten található sérülések súlyosabb bántalmazásra utalnak. A nő testén fej- és arcsérüléseken túl bordatöréseket is találtak. Most az az egyik legfontosabb kérdés a jogi képviselő szerint, hogy ezek a sérülések akkor keletkeztek-e, amikor a nő életben volt, vagy már a halál beállta után, ugyanis ez döntő jelentőségű lehet a későbbi vádemelés szempontjából.
Nagy fordulat jöhet a döbröközi gyilkosság ügyében, megszólalt a gyanúsított ügyvédje
Úgy tűnik, egyelőre semmi sincs borítékolva.

További Belföld híreink
Amennyiben bizonyítható, hogy a halált közvetlenül a bántalmazás okozta, az alátámaszthatja az emberölés gyanúját. Ha azonban a halál oka ettől eltér, az befolyásolhatja a bűncselekmény minősítését – részletezte az ügyvéd. Az eset részleteit a Teol cikkében olvashatja.
A Magyar Nemzet kedden számolt be arról, hogy hétfőn bejelentés érkezett hozzájuk egy nő eltűnéséről, mert ismerősei már két hete nem látták. Holttestét még aznap megtalálták a házának udvarán lévő kútban. A férfit azóta letartóztatták.
További Belföld híreink
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!