Március 17-én Gyurcsány Ferenc volt belügyminisztere, Lamperth Mónika a közösségi oldalán arról elmélkedett, hogy nem kizárható, hogy „a kormány ki akarja irtani az időseket”. Ahogyan azt már korábban az Origó is megírta: a kormány pont az idősek érdekében hozott meg rengeteg szigorú döntést, így például az üzletekbe jelenleg is külön vásárlási idősávban mehetnek. Tehát a volt XV. kerületi jegyző ezen állításáról is kiderült, hogy nem igaz.
Saját párttársai cáfolták meg Aratót
Április 1-jén Arató Gergely, gyurcsányista parlamenti képviselő mondta azt: „Orbán Viktor diktatúratörvénnyel szüntetné meg az önkormányzatok döntési jogát.” Ezzel szemben az önkormányzatoknak továbbra is minden döntési jogköre megvan, sőt Karácsony Gergely baloldali főpolgármester a mai napig a Fővárosi Közgyűlés mindenfajta megkérdezése nélkül hoz döntéseket.
De arra is volt példa, hogy a DK vezette VII. kerületben Niedermüller Péter önhatalmúan döntött a jogerősen elítélt Czeglédy Csaba több tízmilliós megbízási szerződéséről.
A szintén DK vezette XI. kerületben pedig egy médiacéget alapítottak a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet mögé bújva.
Április 4-én Schauta Marcell, a Momentum nagykanizsai elnöke a helyi újságnak azt mondta: „és ha már lélegeztetőgépre kerülne, az már egyben a halálos ítéletet is jelenti számára”.
Szerencsére az országban a járvány ideje alatt nagyon kevesen kerültek lélegeztetőgépre, és azoknak a jelentős része is meggyógyult. Ráadásul rengeteg pluszkapacitást is szerzett a kormány.
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője április 17-én azt mondta: „A Fidesz nem szavazta meg az Európai Parlamentben a koronavírus elleni fellépést”. Ezzel szemben a valóság, hogy a Fidesz EU-képviselői minden koronavírus elleni fellépést támogattak az uniós testületben.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!