A múlt héten elkezdődött az új tanév, és ez alkalomból nem árt felidézni: egy hazai felmérés szerint az 5–8. osztályosok kétharmadát bántalmazták már fizikailag, verbálisan vagy virtuálisan az iskolában, tíz diákból egy hetente többször is bántalmazást szenved el a kortársaitól.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) 2015-ös kutatása azt mutatta, hogy a diákok közül mindössze minden harmadik kerüli el az iskolai erőszakot, 36,7 százalékukat egyszer-kétszer, 16 százalékukat néhányszor, 5 százalékukat hetente zaklatják. Az erőszakos megnyilvánulások között szerepel a verés, a lökdösés, a kényszerítés, a fogdosás, illetve a személyes holmi, a pénz elvétele. De a gyerekek erőszakként élik meg a kirekesztést, a lejáratást, a pletyka és hazugság terjesztését, a megaláztatást, valamint a virtuális térben zajló zaklatást is.
Az angol kifejezés nyomán bullyingnak is nevezett iskolai kegyetlenkedés egy 2017-ben közzétett amerikai kutatás szerint sokkal súlyosabb és gyakoribb az általános, mint a középiskolákban. A Science Daily online tudományos lapban publikált vizsgálat azt találta, hogy a diákok 24 százaléka van, illetve volt állandó zaklatásnak kitéve, ami miatt romlott az iskolai teljesítménye, hiszen nem szeretett iskolába járni és kevésbé bízott saját tudásában is.
Az amerikai kutatók rámutattak: az esetek száma ritkul ugyan az évek során, de sokaknak akár egész életükre kihatnak majd az iskolai éveik alatt elszenvedett traumák: a bántalmazottak önértékelése általában később is alacsony, ami negatív hatással van egész életükre, kapcsolataikra, munkájukra.
Az iskolai zaklatások témájával az 1970-es óta foglalkoznak behatóbban társadalomtudósok, elsősorban pszichológusok. A témának itthon mások mellett Berta Renáta és Dombi Edina szentelt önálló kutatást. A Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszékén, 12–14 évesek bevonásával készült tanulmányukban megállapították: a fizikai agresszió inkább a fiúkra jellemző, míg a lányoknál az indirekt, burkolt módszerek a tipikusak.
Megdöbbentő, de a kutatásban a zaklatók a bántalmazás fő indokaként azt jelölték meg, hogy az áldozatok pusztán jelenlétükkel is idegesítették őket. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák: az iskolai megfélemlítés, bántalmazás hátterében sosem lehet egy konkrét okot kimutatni. Más kutatásokból viszont az is látszik, hogy az agresszív, heves temperamentumú vagy alacsony frusztrációtűrési képességű gyerekek gyakrabban válnak bántalmazókká.
Az áldozatszerepbe pedig általában a gyengébbnek, behódolónak tűnő gyerekek kerülnek, akik csendesebbek, szoronganak vagy alacsony az önértékelésük.
Mivel a felnőttek, jelen esetben a pedagógusok hozzáállása is normaképző lehet a bántalmazás megelőzésében, felismerésében, kezelésében, egy, a közelmúltban készült és az ELTE-n folyó átfogó kutatás részeként zajlott vizsgálatban Tóth Rebeka kifejezetten a tanárokra fókuszált. A kutató arra a következtetésre jutott, hogy a bántalmazás kialakulásában, felismerésében és kezelésében a leendő tanárok a már a pályán lévőkkel összehasonlítva a pedagógusokat jobban felelősnek látják az ilyen helyzetek kialakulásáért, mint a bántalmazókat.
Az osztályon belüli pozícióharc elszenvedői sokszor a gyengébb, visszahúzódó diákok
Fotó: 123RF
Mind a gyakorló, mind a leendő tanárok egyetértettek azonban abban: a bántalmazók fő motivációja, hogy így javítsák pozíciójukat az osztályban. Az okok között a második és harmadik helyre a média hatását, illetve a csoportnyomást tették. Korábbi vizsgálatok pedig azt is kimutatták, hogy a pedagógusok a fizikai bántalmazást hajlamosabbak súlyosabbnak érzékelni, mint a verbálisat (gúnyolás, cukkolás) vagy a kapcsolatit (kiközösítés), és inkább közbelépnek ilyen helyzetekben.
Minden szakértő és érintett ugyanúgy látja: a bántalmazást egyszerűbb megelőzni, csírájában elfojtani, mint kezelni. Világszerte és itthon is számos program célozza ezt, például a Finnországból átvett zaklatásellenes program, a KiVa, amely részletes kézikönyvet ad elsősorban az alsó tagozatos szülők és a pedagógusok kezébe az iskolai erőszak megelőzésére, kezelésre, egyáltalán ahhoz, hogy észrevegyék a bajt.
Ezért fontos például, hogy a szülő az olyan szokásos sablonkérdések helyett, mint hogy „Milyen volt a suli?”, érdemi kérdéseket tegyen fel, például: „Mi a legjobb és legrosszabb dolog, ami ma történt veled az iskolában? Kivel töltötted ma a legtöbb időt az iskolában? Kivel és mit csináltatok a szünetben?”, és persze az is, hogy a szülő ne elégedjen meg a sablonválaszokkal és figyeljen a metakommunikációra is.
Az egészen korai megelőzésre, a még formálható kisgyerekekre helyezi a hangsúlyt a teljességgel hazai fejlesztésű, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar kutatói által kidolgozott NyugiOvi program. Ez az óvodapedagógusok kezébe olyan módszertant ad, amellyel játékos formában taníthatják meg a gyerekeknek, melyek a nem tolerálandó kapcsolati viselkedésformák.
A programok hazai adaptálói, kidolgozói arra törekedtek, hogy ne csupán irányelvekkel, hanem konkrét tanácsokkal segítsenek a gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak abban, hogyan lehet megállítani a bántalmazást áldozatként, szemlélőként, szülőként, tanárként, melyek a jó védekezési, védelmi stratégiák.
De például a Cartoon Network gyerekeknek szóló tévécsatorna is aktív szerepet vállalt a bullying elleni harcban. A csatorna a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal és az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületével karöltve évek óta folytatja az Aki ver, az nem haver című figyelemfelkeltő kampányát.
