A gimnáziumok, szakgimnáziumok 64 százaléka kér központi írásbelit a felvételi eljárásban

A gimnáziumok és szakgimnáziumok (technikumok) 64 százaléka jelezte, hogy a hozzájuk jelentkező tanulóktól elvárja a központi írásbeliken való részvételt a felvételi eljárás során – közölte az Oktatási Hivatal pénteken az MTI-vel. A jelentkezési határidő december 6-a.

Forrás: MTI2019. 11. 15. 17:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Oktatási Hivatal honlapján nyilvánosságra hozta pénteken a központi írásbeli felvételi vizsgát hirdető középiskolák adatait, valamint azt az elektronikus keresőfelületet, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és a meghirdetett tanulmányi területek találhatók.

A hivatal közlése szerint a középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen osztályokat indítanak majd a 2020/2021-es tanévben, és megjelölték azt is, hogy – az adott jogszabályi keretek között – milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkezőket.

A felvételhez központi írásbeli vizsgát csak a gimnáziumok és a szakgimnáziumok (technikumok) írhatnak elő. Közülük 434 középiskola (64 százaléka) jelezte, elvárják, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha egy tanuló februárban ezek valamelyikébe is beadja felvételi jelentkezését, mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon.

Az érintett iskoláknak és feladatellátási helyeknek az adatai, valamint a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos minden információ elérhető az oktatas.hu honlapon.

Az írásbeli vizsgákra való jelentkezés határideje: december 6-a. A jelentkezést ahhoz a központi írásbeli vizsgát szervező középiskolai feladatellátási helyhez kell beadni, amelyben a jelentkező a vizsgáit meg kívánja írni – közölte az Oktatási Hivatal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.