A hazaszeretet minden magyar nemzedéknek át kell adni

A szülőföldhöz való ragaszkodást, a hazaszeretetet minden magyar nemzedéknek át kell adni – mondta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán, miután megnyitotta a Szemere Miklós Vetélkedő döntőjét.

Forrás: MTI2020. 09. 30. 13:16
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDNP-s politikus felidézte: Szemere Miklós, akinek a nevét viseli a verseny, a XIX. és a XX. század fordulóján rendkívül sokat tett az akkori magyar fiatalság honvédelmi, hazafias neveléséért. Elsősorban a sportlövészetet karolta fel, de ő hozta be a cselgáncsot, a dzsúdót Magyarországra, és a vívást is messzemenőkig támogatta, saját pestszentlőrinci birtokán pedig megépítette az első lövőházat.

Azokat az értékeket, amelyeket megfogalmazott a szülőföldhöz való ragaszkodás, a hazaszeretet terén, valamennyi magyar nemzedéknek át kell adni – hangsúlyozta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke.

Hozzátette, erről szól alapvetően a vetélkedő: arról, hogy lelki, szellemi és fizikai értelemben egyaránt megerősítsék a gyermekeket, az általános iskolás korú diákok körében népszerűsítsék a nemzeti közösség értékeit, és ezáltal hangsúlyosabbá váljon egy értékrendre épülő szellemiség a fiatalok körében.

A verseny szellemi része az irodalmi, kulturális ismeretek, a hungarikumok, a Nobel-díjasok ismeretének elsajátításáról szól, a fizikai aktivitást pedig akadályversenyen mérik fel. Ennek része a futás, a gyors tájékozódás, a katonai palánkokon való mozgás, a képzeletbeli sebesültek hordása, a lézeres lövészet, a vívás.

A februárban indított versenyre több mint ezren jelentkeztek, a döntőt eredetileg április 21-én, Szemere Miklós születésének évfordulójához kapcsolódva tartották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani. Most a járványügyi biztonsági előírások szigorú betartásával csaknem száz diák méri össze tudását az ország minden pontjáról – mondta Simicskó István.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.