Noha a Pikó András vezette önkormányzat 267 000 eurót nyert uniós pályázaton, mindehhez a józsefvárosi önkormányzatnak anyagilag is hozzá kell járulnia. A polgármesteri döntést tartalmazó dokumentumból kiderül: a Rosa Parks Alapítvány és a Partners Hungary Alapítvány mellett bekerült a pályázatba egy szlovákiai önkormányzat is. Tehát az elnyert közel kilencvenmillió forinton az említett három partner osztozik a deszegregációs program megvalósítására, miközben az önkormányzat ígéretet tett arra, hogy a jövő évi és az azt követő józsefvárosi költségvetésben biztosítja a program önrészét, közel 24 millió forintot az adófizetők pénzéből. Pikó András önhatalmúlag, a koronavírus-járvány alatt döntött a pályázat benyújtásáról.

Vörös Tamás, a helyi Fidesz–KDNP frakcióvezetője lapunknak leszögezte: a Pikó András vezette kerületi baloldal a tavalyi választások óta semmilyen eredményt nem tud felmutatni.
– Egyetlen fejlesztést sem indított el Pikó András Józsefvárosban, viszont a korábban elkezdődött programokat leállíttatta.
A helyi baloldali pártok elhibázott és ideológia által vezérelt politikája miatt Józsefváros közterületeinek állapota tragikus, a kerület a legrosszabb korszakát idézi – sorolta a kerület viszontagságait a helyi Fidesz frakcióvezetője: Vörös rámutatott: úgy tűnik, az itt élő emberek biztonságérzete sem fontos Pikó Andrásnak, aki
Józsefváros fejlesztése és a rend fenntartása helyett a kerületi lakókra próbálja ráerőszakolni a balliberális elméleteket.
– Ráadásul a helyi baloldal ezt a propagandatevékenységét közpénzből folytatja, sőt újabban már az európai uniós támogatásokat is erre a célra fordítja, ahelyett, hogy a városrészt fejlesztené. A józsefvárosi emberek helyett saját politikai szövetségeseik érdekében hozzák meg a döntéseket a baloldali városvezetők.
Félő, hogy az uniós támogatásokat sem a kerületi óvodásokra, hanem a Soros György által támogatott szervezetekre költi el Pikó András
– mutatott rá Vörös Tamás.
Lapunk megírta: óvodafejlesztésnek álcázzák a Soros által támogatott alapítványoknak szerzett forrásokat Józsefvárosban. Erőss Gábor párbeszédes alpolgármester a közösségi oldalán jelentette be: uniós pályázatot nyertek az óvodák fejlesztésére. A hirdetményből kiderül, nem az önkormányzat által fenntartott óvodákhoz érkezik a forrás, hanem a magyar származású pénzember által támogatott két alapítványhoz.