A patkányfészek helyén üdvösség terem Érpatakon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Orosz Mihály Zoltánhoz kapcsolódó szeretetszolgálat e világi tevékenysége nyomába eredtünk.

Tompos Ádám
2016. 06. 10. 7:49

Minket azonban továbbra is az e világi ingatlanok érdekelnek, de konkrét kérdéseinkre kevés konkrét választ kapunk: szerinte például „nagyjából stimmel” az ötven körüli szám, ami a szeretetszolgálat birtokában lévő telkeket illeti. Azt is elismeri, előfordul, hogy a telkekhez tartozó házakban közmunkások laknak. Azt a kérdést pedig nem is érti, hogyan félemlítené, félemlíthetné meg ő az érpatakiakat, a közmunkásokat?

– A torkukhoz teszem a kést, vagy hogyan? – értetlenkedik.

Szerinte az „érpataki ingatlanpanama” – ez legalább annyiszor és ugyanolyan pejoratív éllel jelenik meg nála, mint az epertermelő TASZ-os – helyett „a liberális médiapatkányoknak” inkább arról kellene írniuk, mennyire abszurd, hogy nem ad földet az állam a közmunkaprogram mellé. Szerinte ez is bizonyítja, hogy akik ezt a törvényt szövegezték, azok a minket megszállók ügynökei.

Mikor a többek között uniós forrásból származó kisbuszával végigjárjuk a falut, hogy megnézzük, milyen porták vannak a Benefícium birtokában, már nem követnek minket Orosz Mihály Zoltán operatőrei. A polgármester valamennyi portát megvételre ajánlja nekünk. Mint mondja, ki lehet hordani róluk harminc év szemetét, meg lehet tisztítani a házakat a patkányfészkektől, és ő annyiért odaadja bárkinek, amennyiért vette őket. Egy-egy telek vételáraként többnyire 250 ezer forint körüli összegeket emleget, és valóban nem takaros porták, hanem elhagyatott, düledező házak és torzók mentén vezet végig az utunk. A vályogtorzók mögött azonban szép rendezett sorokban nőnek a zöldségek. Egy uborkaültetvény mellett szomorú tekintettel jegyzi meg, hogy mire a legtöbb munka lenne a növénnyel, sok közmunkás több pénzért állást vállal valahol a környéken.

Az 1700-as lélekszámú Érpatakon most mindössze 40 közmunkás van. Persze volna jelentkező bőven. Például a falu egykor Csikágóként emlegetett szegregátumában. Régen a rendőrök se mertek idejönni, és Orosz Mihály Zoltán állítja, elődje nem is akart ide aszfaltutat, mivel azt mondta, „itt nem emberek laknak”. Ám a polgármester szerint most már beálltak a sorba azok a cigányemberek is, akik ma már csak zavartan mosolyognak, ha a régi idők kerülnek szóba. Ebben a negyedben szerezte meg a legtöbb házat a szeretetszolgálat. A Kossuth utca 40. alatti ingatlanról azt írta az Átlátszó, hogy trükkel jutott hozzá a szeretetszolgálat – Orosz Mihály Zoltán persze ezt tagadja. Az ingatlan tulajdonosa, Balogh Ágnes kérdőre vonja, hol van az a papír, ami igazolja, hogy a ház az ő tulajdonukban van. – Az ügyvédnél – feleli a polgármester. Az asszony – aki gyerekkorában együtt szedte a dohányt vele – azonban ragaszkodik ahhoz, ő bizony csak a telkét adta bérbe, és nem fizet bérleti díjat a háza után.

Az utolsó, ami előtt megállunk, egy összeépített ingatlan. A ház hátsó részét a Benefícium már megvette, az első részét is megvenné, a tulajdonos félmillió forintért el is adná. – Ennyit nem tudunk most érte adni. Majd ha kevesebb lesz, megveszem – vált Orosz Mihály Zoltán egyes szám első személyre.

Több falubelit is próbálunk szóra bírni, de csak egyetlen embert találunk, aki névvel nyilatkozna. Papp László közmunkás tiszteli a polgármestert, örül, hogy munkát ad neki – rajta kívül azonban még az is a neve elhallgatását kéri, aki dicséri. Az egyik ház teraszán álló férfi azt mondja, ő kimondottan örülne neki, ha valaki, akár a szeretetszolgálat végre rendberakná a szomszédjában lévő portát. Amikor pedig a Napsugár presszóba betér egy bozontos férfi pálinkáért és sörért, akkor a többi vendég megjegyzi, hogy ő a polgármester spiclije, aki ráadásul egy szeretetszolgálatos házban lakik. De a bozontos férfi inkább a sörébe kapaszkodik, és nem beszél velünk.

Más azzal hárítja el kérdéseinket, nem akarja, hogy őt is beperelje Orosz Mihály Zoltán. – Így sem győzi már az ügyeit a bíróság – teszi hozzá, aztán mégis kötélnek áll, feltéve, hogy semmit nem írunk le róla, azt sem, hogy hogy néz ki. Elmondja, hogy a község első embere ugyan szereti magát úgy mutatni, mint aki összekovácsolja a társadalmat, de valójában nagyon megosztó személyiség. Szerinte minden alkalmat megragad, hogy „magasztos elméleteit” terjessze, „igazi nemzeti konzultáció zajlik a faluban, havonta kapunk tőle valami gyalázkodó levelet”. Az ingatlanügyről és a szeretetszolgálatról ő is tud, „ahogy mindenki Érpatakon”, de részletekkel már nem szolgál. Több besúgója is van állítása szerint a polgármesternek, „akik kétezer forintért bármire hajlandók”.

– Minden közmunkást lefilmeznek, úgy lóg a nyakukban a kamera, mint a gestapósoknak a géppisztoly – mondja. A férfi szerint ezért is van a faluban ennyire kevés közmunkás. Hozzáteszi, havonta körülbelül három emberrel csökken Érpatak lakossága, és így lassan elöregszik a falu, „az öregek pedig mindig a megszokottat választják”. A tíz éve polgármesterkedő Orosz Mihály Zoltánt pedig megszokták, ezért választják mindig újra, hatalmas fölénnyel.

Érpataknak egy teljesen más pontján, egy másik emberrel szinte ugyanezt a beszélgetést folytatjuk le.

– Hallott a szeretetszolgálat ingatlanjairól?

– Persze, a többi 70-80 bírósági üggyel együtt.

– És mit szólnak ehhez a faluban?

– Hát mit szólnának, csodálkoznak. Mármint hogy szabadlábon van.

– De hát mindig megválasztják, nagy fölénnyel ráadásul

– Az biztos! Ha most vasárnap szavazás lenne, 90 százalékot kapna!

– És ezt hogy csinálja a polgármester?

– Hát ezt nem tudom. Politológusnak kéne ehhez lenni!

Nagyot nevet, majd elbiciklizik a polgármesteri hivatal felé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.