Amit a népszavazási kezdeményezésekről tudni érdemes

Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel jelentette be, hogy a kormány népszavazást kezdeményez, amely öt kérdést tartalmaz majd a gyermekek védelméről.

2021. 07. 21. 12:44
null
A Nmezeti Választási Bizottság hitelesítette a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseit. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon a népszavazások története 1989-ben kezdődött, azóta a mostani lesz a nyolcadik ilyen alkalom.

A szabályozás legutóbb 2013-ban változott. A törvény szerint népszavazást kezdeményezhetnek a közhatalom gyakorlásában részt vevő szervek, ilyen például az Országgyűlés, de a köztársasági elnök vagy a kormány is dönthet népszavazás elrendeléséről, ahogy most is történt. Továbbá kétszázezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlésnek kötelező az országos népszavazás elrendelése.

Legutóbb 2016-ban tartottak népszavazást Magyarországon
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Amikor a kormány kezdeményez népszavazást, az Országgyűlésnek harminc napon belül kell döntenie, hogy helyt ad-e a kezdeményezésnek.

Fontos változás, hogy a mai napon egy kormányrendelet-módosítással arról is döntés született, hogy a veszélyhelyzet megszűnése előtt is lehet országos népszavazást kezdeményezni.

Az laptörvény szerint az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint a fele érvényesen szavazott és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

Magyarországon minden népszavazás ügydöntő, tehát az Országgyűlésnek az érvényes és eredményes népszavazási döntést végre kell hajtania, vagyis a feltett kérdésre adott válasznak megfelelő tartalmú törvényt kell alkotnia. Ennek a népszavazás napjától számított 180 napon belül kell megtörténnie.

Nemcsak abban a kérdésben tartható népszavazás, amit az Országgyűlés törvényben ténylegesen szabályoz, hanem abban is, amit szabályozhatna: mindenről lehet népszavazást tartani, amit az alaptörvény nem delegál kifejezetten más szerv hatáskörébe. Ugyanakkor vannak kérdések, amelyekben nem tartható népszavazás. Ilyenek az alaptörvény módosítása, a közkegyelem gyakorlása vagy az Országgyűlés feloszlatása, valamint a költségvetés és az adózás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.