Bajnaiék nem tanultak semmit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz szerint Bajnai Gordon a legrosszabb kormányzati és gazdasági teljesítményt hagyta maga után, amit lehetett.

PR
2013. 01. 29. 22:46

Hozzátette: a kormányfő helyesen teszi, ha küzd a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséért. De ezt össze kell kötni azzal a gazdasági fordulattal, amely lehetővé teszi, hogy a hiány tartósan alacsony legyen. Nem szabad választás előtti osztogatásba kezdeni, olyan „politikai szélhámosságot” ígérni, mint a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetése – fogalmazott. Bajnai arra szólította fel Orbán Viktort, hogy csütörtöki, moszkvai útján „ne ígérje oda egy kartellnek versenyeztetés, társadalmi vita vagy mérlegelés nélkül” a paksi atomerőmű bővítését, a magyar energiapolitika következő évtizedeit meghatározó beruházást.

Bajnai veszélyt lát

A volt miniszterelnök szerint a válság egyik következménye, hogy Európában a következő években a megszokottnál lassabb lesz a növekedés és nagyobb a munkanélküliség. Ugyanakkor a válság hatása az is, hogy a hasonlóan fejlett uniós országok integrációja erősödik, míg a kétsebességessé váló Európa másik fele hosszú ideig saját magával lesz elfoglalva.

Kiemelte: a közép-európai térség országai közötti különbségek éleződnek, lesznek, akik gyorsabban zárkóznak fel, mások tartósan leszakadnak. Magyarországot az utóbbi veszélye fenyegeti: letérhet az 1990-ben megcélzott felzárkózási pályáról, egyre inkább elmaradhat lehetőségeitől – hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint ez nemcsak az Orbán-kormány, hanem a 2000-es évek kezdete óta egymásra rakodó kormányzati hibák miatt van így, de most dől el, hogy Magyarország „Visegrádból átcsúszik-e a Balkánra, a centrumból a perifériába”.

Négy pont

A Haza és Haladás Egyesület elnöke négy pontban foglalta össze a következő kormány fő teendőit. Ezek közé sorolta az ország iránti bizalom mielőbbi helyreállítását, az ehhez szükséges intézményi és jogszabályváltozásokat. „Világos üzenetet kell küldenünk arról, hogy Magyarországon helyreáll a normalitás” – hangoztatta, mondván, ez vezet el ahhoz, hogy magyar polgárok és vállalkozások úgy lássák, érdemes hazahozni és itt befektetni külföldre vitt százmilliárdjaikat.

A további feladatok között említette a növekedés beindítását, ami csak a beruházások és a hitelezés szintjének emelése révén lehetséges. Szorgalmazta a bérterhek csökkentését, a fiatalok elvándorlásának megállítását és az oktatásügy rendbetételét is.

Bajnai Gordon zárásul azt mondta, nagyon nehéz lesz a 2014-et követő időszak, „hegyet kell majd másznunk, de legalább fölfelé fogunk menni”. Az amerikai befektetők figyelmét pedig arra hívta fel: Magyarország a látszat ellenére alapjaiban nem változott meg az elmúlt években, továbbra is ugyanaz a szorgalmas, tehetséges nép lakja, és változatlanul az egyik legjobb infrastruktúrával és ipari tudással rendelkezik Közép-Európában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.