Hatalmas botrányt váltott ki, hogy Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester közvetlen munkatársáról tavaly ősszel kiderült: az önkormányzat épületében illegálisan vételezett árammal működtetett számítógépen folytatott bitcoinbányászatot.
Borka-Szász Tamás lemondott VII. kerületi képviselői posztjáról és a Demokratikus Koalícióból is kilépett, hogy mentse pártját a botránytól, de korábban több újságcikkben is felvetették, hogyan folytathatta titokban illegális tevékenységét egy olyan irodában, ahová a Niedermüller Péter polgármester vezette önkormányzat bármely munkatársa beléphetett.
Az ügy miatt 2020. október 16-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda tartott házkutatást, de a nyomozást időközben átvette BRFK, mivel az derült ki, hogy az áramlopással okozott kár nem éri el a bűncselekményi minősítés értékhatárát.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Lapunk megkeresésére a BRFK kommunikációs osztálya arról tájékoztatott, hogy a szabálysértés miatt indított előkészítő eljárásban a 48 éves férfit 2021. június 2-án meghallgatták, a keletkezett iratokat június 7-én a Pesti Központi Kerületi Bíróságra megküldték.
A Fővárosi Törvényszék sajtószolgálatától megtudtuk, hogy az ügyben keletkezett iratokat június 8-án megkapták, ugyanakkor ezidáig nem tűztek ki tárgyalási napot a per bírósági eljárás lefolytatására.
A többek között programozó végzettségű bitcoinbányász-expolitikus így azonban meglehetősen olcsón megúszhatja az ügyet, mivel a szabálysértési eljárásban enyhítő körülményként kell értékelni, ha az elkövető megtéríti az okozott kárt, amely ebben az esetben egészen biztosan nem haladja meg az ötvenezer forintot.