Börtönbüntetésre ítélték a tanárnőt, aki diákoktól pénzt csalt ki

Nem jogerősen egy év nyolc hónap börtönre ítélte 138 rendbeli csalás miatt a Kecskeméti Járásbíróság azt a helyi tanárnőt, aki diákoktól franciaországi utazás szervezésére több millió forintot csalt ki – tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék kedden az MTI-t.

Forrás: MTI2019. 06. 18. 22:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ítélet szerint az anyagi gondokkal küzdő tanárnő 2016 tavaszán hatnapos franciaországi kirándulást hirdetett meg kezdetben az iskola tanulói, később mások részére is.

Azt ígérte, a 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül fedezi a szállást, a félpanziós ellátást, a belépődíjakat és egy sétahajózást is a Szajnán. A kedvező lehetőséget a jelentős előfoglalási és diákcsoport-kedvezménnyel, valamint a sokéves utazásszervezési tapasztalata révén kiépített kapcsolataival magyarázta.

Az utazásra jelentkező 213 embernek a tanárnő október elején valótlanul arról számolt be, hogy a szállást és a buszokat is lefoglalta. A kirándulást azonban a tervezett október 31-i indulás előtti napon e-mailben lemondta azzal az indokkal, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, így a diákcsoport-kedvezményt nem tudja érvényesíteni. Valójában szándékában sem állt az utazás megszervezése.

A kirándulás lemondását követően az utazásra jelentkezők egy parkolóban találkozót szerveztek a tanárnővel és kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat. A találkozó során a tanárnő valótlanul azt állította, hogy egy budapesti cégtől bérelt buszokat, majd később a becsapott embereknek egy általa hamisított bizonylatot is elküldött e-mailben, azt a látszatot keltve, mintha a busztársaságnak két részletben átutalta volna az utazás díját.

A vádlott az elmaradt utazást követően még heteken át hitegette a jelentkezőket, hogy a befizetett részvételi díjakat visszatéríti, különféle kifogásokra hivatkozva azonban rendszeresen kibújt fizetési kötelezettsége alól; 138 sértettől több mint 9 millió forintot vett át, amit két ember kivételével nem térített meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.