Magyar Péter ködösít a Kárpáti Nyolcak kapcsán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Már tavaly októberben szó volt a kezdeményezésről, Orbán Anita külügyminiszter is tárgyalt róla. Magyar Péter most mégis inkább a közösségi médiában üzenget a C8 kapcsán.

2026. 09. 22. 10:57
C8 Fotó: YURII RYLCHUK Forrás: NurPhoto
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Global Connectivities elemzője korábban úgy vélte, a Kijev olyan konstrukciót kínál, amelyet a környező európai államoknak nehéz lesz elutasítaniuk. Egyúttal jelezte, hogy Magyarországhoz hasonlóan Robert Fico és Alekszandar Vucsics is megenyhült. Hogy ezt mennyire önszántukból tették, arról elég nyíltan írt Goulard, amikor úgy fogalmazott: „Szerbia csatlakozni akar az Európai Unióhoz, és elnöke tudja, hogy ez nem lesz lehetséges, amíg országa nem támogatja nyíltan Kijevet” – hívja fel rá a figyelmet most a Tűzfalcsoport. Ahogy arról is írnak, hogy a kezdeményezést még csak nem is a nyáron kezdték összerakni, már 2025 októberében Brüsszelben dolgoztak rajta. A Bukovinai Megyei Közigazgatás közleménye szerint október 14-én az ukrán nyugati megyék vezetői mutatták be európai partnereiknek az ötletet, és már ekkor ugyanazt a nyolc országot sorolták fel: Ukrajna, Románia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Csehország, Ausztria és Szerbia. A jelek szerint a történet valahol elakadt, bár kétoldalú egyeztetések folytak a felek között, és az is igaz, hogy a lengyeleket, románokat, osztrákokat nem kellett különösebben győzködni.

Az áttörést viszont 2026. július 24-e hozhatta meg, amikor Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter Orbán Anitával folytatott telefonbeszélgetést. Erről Kijev hivatalosan közölte, hogy a két tárcavezető külön foglalkozott a Kárpátok térségének regionális együttműködésével, „különös tekintettel a Kárpáti Integrációs Kezdeményezésre”.

Magyar Péter és kormánya most egyszerre tagadja hazánk csatlakozását a Kárpáti Nyolcakhoz – ami, ha igaz lenne, akkor a formátumot Kárpáti Heteknek hívnák –, és sugallja azt, hogy a komoly visszhangot kiváltó ukrán kőolajtározók létesítéséről az Orbán-kormány felhatalmazásával kezdett tárgyalásokat a MOL. 

Az ukrán forrásokban fellelhető információk azonban mást mutatnak: Budapest és Kijev között valóban volt egyeztetés, de ez akkor történt, amikor Ukrajna súlyos energiaválságban volt, és a szükségleteinek egy része Magyarországon és Szlovákián keresztül érkezett. A Volodimir Zelenszkij szóhasználatával élve „katonai mobilitást” segítő, és éppen ezért súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő intézkedésekről, például stratégiai tározókról folytatott tárgyalásoknak nincs nyoma.

Ugyanakkor érdemes még egyszer kihangsúlyozni: az ukrán külügyminisztérium és az elnöki hivatal nagyon egyértelműen fogalmaz a tekintetben, hogy a kormányváltás után Budapest és Kijev tárgyalt az együttműködésről, amelynek nem tévedésből lett C8 a neve. Ezt megerősíti a Global Connectivities elemzése is, amiből ráadásul kiolvasható, hogy Orbán Viktor útban volt Ukrajna és a kezdeményezést támogató Brüsszel számára – teszi hozzá a Tűzfalcsoport. 

Borítókép: C8 zászló (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.