Botránnyal nyitott a győri közgyűlés

Az ellenzék politikusainak körében megjelent emberek azon háborodtak fel, hogy nem engedték be őket a díszterembe, ahol éppen Borkai Zsolt és a győri közgyűlés tagjai tették le az esküt.

2019. 11. 08. 6:24
null
A tüntetők először óvszereket dobáltak, majd az ajtót is megpróbálták betörni Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Botrányt rendezett egy hatvan-hetven fős ellenzéki csoport tegnap a győri polgármesteri hivatal épületében. A Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Demokratikus Koalíció (DK), a Momentum, a Jobbik és az LMP politikusainak körében megjelent emberek azon háborodtak fel, hogy nem engedték be őket a díszterembe, ahol éppen Borkai Zsolt polgármester és a győri közgyűlés tagjai tették le az esküt, majd vették át a megbízólevelüket, mielőtt megszavazták az új alpolgármesterek kinevezését. A helyi jegyző arra hivatkozott, hogy csak a meghívóval rendelkezők mehetnek be az ülésterembe tűzvédelmi és biztonsági okokból, de az érdeklődők egy kivetítőn nézhetik az ülést a városháza előterében.

Mint később kiderült, az aggodalma korántsem volt alaptalan. Az ellenzéki csoport ugyanis erre a hírre reagálva rendkívül agresszíven viselkedett, a városháza belső lépcsőjén nekiment a biztonsági őröknek, majd később be akarta törni a díszterem ajtaját, a közgyűlés ülése alatt pedig végig dörömbölt, sípolt, ordítozott a folyosón.

Az alpolgármesterek megválasztása azért sem volt mellékes, mert Borkai Zsolt szerdán egy nyílt levélben bejelentette, hogy a szexbotrányát követő felzúdulás miatt a közgyűlés megalakulása utáni napon lemond hivataláról. Így az új polgármester-választásig ideiglenesen az egyik alpolgármester vezeti majd a várost.

Az ellenzék nyilvánvalóan előre eltervezte a rendbontássá fajuló akciót, hiszen már a testületi ülés előtt, a híveikkel körülvéve közös sajtótájékoztatón követelték, hogy az egész közgyűlés oszlassa fel magát. Erről Pollreisz Balázs helyi szocialista önkormányzati képviselő beszélt, aki közölte: javaslatot fog tenni erre a közgyűlésen. A városháza előtt megjelent Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő is, aki korrupcióval vádolta meg Borkai Zsoltot, és arról beszélt, hogy szerinte börtönbe kell juttatni a győri polgármestert.

Glázer Tímeának, a győri ellenzék polgármesterjelöltjének a beszéde alatt a háttérben már kezdett eluralkodni a cirkuszi hangulat, ősz hajú asszonyok fújtak fel óvszereket luftballonná és dobálóztak velük, majd néhányat kikötöztek a városháza kapujára. Megjelentek az első transzparensek is, amelyeken Győr szégyenének nevezték Borkait, a Momentum tagjai pedig a „Kurvák, kokain, korrupció” alliterációval igyekeztek felhívni magukra a figyelmet. Glázer eközben megfogalmazta az ellenzék másik követelését, hogy a választásig nevezzenek ki egy közös külsős alpolgármestert, Gréczy Zsolt, a DK képviselője pedig azt hangsúlyozta, hogy „a polgárok le akarják mosni a gyalázatot”.

A folyosói botrány és a díszterem ajtajának folyamatos ütlegelése közben Borkai Zsolt végül megnyitotta a győri közgyűlés ülését. Az eskütétel után a képviselők egyenként aláírták az eskünyilatkozatokat. Közben megjelent a helyszínen a rendőrség és Varga-Damm Andrea jobbikos képviselő is, aki jelentősen elkésett az eseményről. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselővel együtt megpróbáljon a biztonsági őrök által belülről elzárt ajtón bejutni az ülésre. A botrány hullámaira felkapaszkodva rögtönzött beszédet is mondott, amelyben azt emlegette, hogy a rendőrök beengednék, de a „fideszes verőlegények” ezt nem teszik lehetővé. Ez az ő világuk, de a mi világunk a Nyugat – jelentette ki a szélsőjobbos húrokon is játszó vezetőkkel terhes párt politikusa.

A tüntetők először óvszereket dobáltak, majd az ajtót is megpróbálták betörni
Fotó: Havran Zoltán

Gréczy Zsoltot és Korózs Lajost időközben egyébként beengedték a díszterembe. Az alakuló ülésen elsőként Glázer Tímea kért szót, és előadta a már említett javaslatát a külsős alpolgármesterről. Azt is kérte, hogy ne válasszanak új alpolgármestereket, mert szerinte a mostani, a botrány kitörése után megválasztott vezetők nem bírják a győriek bizalmát. Borsi Róbert fideszes képviselő erre válaszolva arra figyelmeztette a felszólalót: az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata és más jogszabályok szerint az alpolgármesterek személyére a polgármester tesz javaslatot, erről pedig vita nem kezdeményezhető. Jogszabályokba ütközne az is, ha külsős személy töltené be az alpolgármesteri posztot. Arra kérte ugyanakkor az ellenzéket, hagyjanak fel a hisztériakeltéssel, és vegyék tudomásul, hogy a választók akarata szerint nekik mindössze két képviselőjük van a közgyűlésben, szemben a tizenöt kormánypárti képviselővel.

Ezután alpolgármestereket választottak Borkai javaslatai alapján. A titkos voksoláson megerősítették tisztségükben a két korábbi alpolgármestert, Fekete Dávidot és Radnóti Ákost. Pollreisz Balázs újabb felszólalásában azt kérte, amikor Borkai fizetéséről szavaztak, hogy mondjon le a pénzről, hiszen úgyis lemond a posztról. Ezután Borkai közölte: szerinte az ellenzék költötte a legtöbb pénzt azzal, hogy három hétig húzódott az alakuló ülés, és szerinte ez idő alatt szervezték meg azt a botrányt, ami felháborító és aláássa az önkormányzat tekintélyét. Kijelentette: ezzel sikerült kuplerájt csinálni a városházából, amire az ellenzék tagjai felnevettek. Nem volt kevésbé abszurd Glázer Tímea újabb felszólalása sem, azt javasolta: a polgármester menjen el egy drogtesztre. Erre Borkai megígérte, hogy akár kézen fogva is elmegy a képviselő asszonnyal egy ilyen vizsgálatra.

A polgármester hozzátette: nem büszke arra, amit tett, de nem nagyon van olyan polgármester Magyarországon, aki ilyen morális körülmények között is működő várost tud átadni. Olimpiai bajnokként azonban megtanulta, hogy a második helyezettnek gratulálnia kell, és kezet kell fognia a győztessel. Ebből pedig van mit tanulnia az ellenzéki képviselőnek, hogy tükörbe tudjon később nézni – fűzte hozzá. Az ülést Borkai azzal zárta: „Köszönöm, Győr!” A képviselők többsége megtapsolta. A fideszes képviselők a tüntetők fütyülése közepette hagyták el az üléstermet. Ismét közbe kellett lép­niük a biztonsági őröknek, mert többen neki akartak menni a politikusoknak, volt, aki köpködött is.

Az ellenzéki képviselők a díszterem előtti folyosón újra elmondták a javaslataikat, és ismét felháborodtak azon, hogy kettejüket nem engedték be az ülésre, majd arra biztatták a körülöttük állókat, hogy szavazzanak az ellenzéki jelöltre, akit a terveik szerint egy előválasztás után fognak elindítani majd. Korózs Lajos bejelentette: már azt is érzi, hogy „elindult a NER lebontása”. Borkai Zsolt egy oldalsó kijáraton hagyta el a helyiséget, szintén hangzavar közepette. Hiába kérték az újságírók, nem nyilatkozott.

Simon Róbert Balázs, a Fidesz győri elnöke lapunkkal az ülés után közölte: a legfontosabb, hogy megalakult a győri közgyűlés és a tizenöt tagú frakció, így képesek lesznek irányítani a várost. Ez ugyanis a győriek érdeke.

Mint ismert, Borkai Zsolt pénteki határidővel jelentette be lemondását. Ez azt jelenti, hogy mától Fekete Dávid ügyvezető alpolgármester vezetésével működik az önkormányzat az időközi polgármester-választásig.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.