Deszantolásra is alkalmas katonai gépeket vesz Magyarország

Több évnyi piackutatás után eldőlt, hogy milyen gépek váltják a közelmúltban kivont An-26-osokat a Magyar Honvédségnél

Magyar Nemzet
2020. 11. 17. 14:50
null
A Magyar Honvédség 2023-ban kapja meg az új Embraer KC390-es teherszállító gépeit Forrás: Facebook/Embraer
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két KC–390-es hadszíntéri szállító repülőgép beszerzéséről írt alá ma szerződést a Honvédelmi Minisztériumban Korom Ferenc vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Jackson Schneider, a brazil Embraer Defense and Security elnök-vezérigazgatója – közölte a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága.

A két darab, légi utántöltési feladatok elvégzésére is alkalmas KC–390-es gépen kívül a pilóták és technikusok kiképzése, valamint egyéb szolgáltatások és támogatás szerepel a szerződésben. A gépekkel tovább erősödnek a Magyar Honvédség képességei, különös tekintettel a taktikai légi szállítmányozásra, a légi utántöltési feladatokra és az orvosi evakuálásra .

– A 2018-ban beszerzett, főként személyszállításra használható A319 és a Falcon 7X repülőgépek mellé 2023–’24-ben megérkeznek Magyarországra a nagy méretű terhek hadszíntéri szállítására is alkalmas KC–390-esek. Ezzel kiteljesedik a honvédség légi szállítási, kimenekítési, légideszant és légi utántöltő képességének fejlesztése. Sokoldalú flottát szerzünk be a haderőnek, mellyel a felmerülő feladatok legszélesebb spektrumát tudja megoldani nemzeti keretek között, szuverén módon – nyilatkozta Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.

A Magyar Honvédség 2023-ban kapja meg az új Embraer KC–390-es teherszállító gépeit
Fotó: Facebook/Embraer

Jackson Schneider, az Embraer Defense and Security elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: – Nagy megtiszteltetés, hogy Magyarország kormánya és a Magyar Honvédség termékünket, a piacon fellelhető legkorszerűbb többfeladatú szállítógépet választotta. Portugáliát követően Magyarország a második európai ország és NATO-tagállam, mely a KC–390 mellett döntött. Egy kiemelkedően hatékony repülőgéptípusról van szó, köszönhetően a sebesség, a hasznos terhelés és a többfeladatúság példátlan kombinációjának.

 

A megállapodás értelmében a honvédség úgynevezett rámpás szállítógépeket kap, melyekkel hadműveleti körülmények között is képes lesz 23 tonna tömegig nagy méretű terhek, katonai felszerelések, járművek és személyi állomány (nyolcvan felszerelt katona vagy hatvan ejtőernyős) célba juttatására. Különleges kialakítása révén a gép alkalmas betonozott repülőtéren kívüli, rossz minőségű (például füves repülőterek) terepviszonyok közötti fel- és leszállásra, illetve ejtőernyős légideszant műveletek kiszolgálására is. Felszereltsége lehetővé teszi vészhelyzeti kimenekítés, illetve nagy létszámú beteg- és sebesültszállító feladatok végrehajtását is.

A beszerzéssel mindezen túlmenően a honvédség egy teljesen új képességgel is gyarapodik. A KC–390-es típus alkalmas harci repülőgépek légi utántöltésére, valamint saját hatótávolságának és repülési idejének növelésére képes üzemanyagot felvenni repülés közben. Ezzel a magyar beruházás hiánypótló fejlesztést jelent a régióban a NATO szempontjából is.

A repülőgép tankolhatja a magyar JAS 39 Gripent, valamint más, ugyanezt a technológiát alkalmazó repülőgépeket. A KC–390 teljes mértékben NATO-kompatibilis.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.