Dobrev csúnyán lejáratta magát

Szégyen!

2021. 02. 14. 8:45
null
Fotó: BachPekaryMate
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felhévizy Félix már nagyon sok mindent látott, hallott és tapasztalt. Ezért nagyon nehéz neki olyan eseménnyel, politikai megnyilvánulással szembesülnie, amivel még nem találkozott. Most azonban olyan dolog történt, amelyhez fogható csak nagyon kevés van a magyar politikatörténetben. Azt tudtuk, hogy a magyar baloldal és azon belül a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció ádáz harcot vív a nemzeti érzelmű magyarsággal. Például tűzzel-vassal meg akarta akadályozni a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítését. Semmiképp sem akarta, hogy a külhoni magyarok szavazhassanak. Természetesen azért, mert ők még csak véletlenül sem rá és a magyarellenes pártjára adják le a voksaikat.

Emlékezzünk vissza: 2004. december 5-én népszavazás volt a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról. Ekkor vált először nyilvánvalóvá, hogy a Gyurcsány-féle baloldal mit is gondol a magyarságról. Az akkori, még MSZP-s miniszterelnök és baloldali politikustársai gátlástalanul, minden erejüket megfeszítve azon dolgoztak, hogy gyűlölködést szítsanak a határon túli magyarok és az anyaországiak között.

Természetesen a népszavazáson a kettős állampolgárság ellen kampányoltak. Az eredmény ismert: bár az igenek győztek, mégsem volt elegendő a részvétel ahhoz, hogy sikeres legyen a népszavazás. Ma már, hála istennek, hazánk Alaptörvényének is része az elszakított területeken élő magyar testvéreink iránti felelősségvállalás. De azt nem feledhetjük, hogy például 2019-ben sem szavazták meg Gyurcsány Ferenc frakciójának tagjai a Nemzeti összetartozás évét, ismét bebizonyítva, mit is gondolnak a magyarságról.

Most azonban még egy szintet léptek. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője az Európai Parlament csütörtöki ülésén Pozsonyt Bratislavának nevezte, ráadásul ezt egy magyar nyelvű beszédben tette, vagyis arra sem hivatkozhat, hogy más nyelveken csak ez a névváltozata ismert a hajdani magyar fővárosnak.

Deutsch Tamás remek posztban reagált erre a felháborító elszólásra:

„»Most megadom a szót Hajšel úrnak, aki Bratislavából jelentkezik« – mondta levezető elnökként Dobrev Klára. Így, a rá jellemző hanghordozással, de tagoltan. Bratislavából. Nem Pozsonyból, Bratislavából. Azt soha a büdös életben nem mondaná, hogy »Wienből jelentkezik«, de Pozsony nála Bratislava! Magyar nyelven beszélt, de nem magyarul. Ennyi.”

– Felháborító! Ez a nő minden bizonnyal a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje lesz a tervezett összbaloldali előválasztáson, és valljuk be, komoly esély van arra, hogy Orbán Viktor kihívója legyen 2022-ben. Annyi azonban jó ebben az egyébként vérlázító történetben – merengett magában Felhévizy Félix –, hogy nem nagyon kell majd a magyaroknak bemutatni, milyen emberek szeretnék őket képviselni: bemutatkoznak ők maguktól szépen sorban Jakabtól Márki-Zayon át egészen Dobrev Kláráig.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.