Egyelőre Hadházy és Bíró sem jelentette fel a másikat

Kölcsönös fenyegetőzésük ellenére egyelőre sem Hadházy Ákos, sem Bíró László nem jelentette fel a másikat utóbbi korrupciógyanús ügyével kapcsolatban. Hadházy most inkább két fideszes politikust vesz a célkeresztjébe, állítása szerint utána következik a baloldal bukott antiszemita jelöltje.

Bákonyi Ádám - Kárpáti András
2020. 10. 23. 6:45
Hadházy Ákos
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lopott felvétellel akarta igazolni az állítását. MTI Fotó: Varga György Fotó: Varga György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közeljövőben kiderül, hogy Hadházy Ákos kész-e a baloldal korrupciós ügyeit is jogi útra terelni, vagy csak a kormánypártok esetében hajlandó erre. A független képviselő ugyanis múlt héten bejelentette, hogy feljelentést tervez a baloldal bukott antiszemita jelöltje, Bíró László korrupciógyanús ügyében, ám azóta semmiféle fejleményről nem számolt be. A Magyar Nemzet megkeresésére Hadházy Ákos azt mondta,

feljelentéseit egy általa megbízott jogász írja, aki egyelőre elfoglalt két másik fideszes ügyben. Állítása szerint ha ez a két feljelentés elkészült, utána következik Bíró Lászlóé.

Ismert: a közelmúltban lezajlott a szerencsi időközi országgyűlési választás, ahol az ellenzék közös jelöltje, Bíró László alulmaradt a fideszes Koncz Zsófiával szemben. Hadházy a választás másnapján viszont bejelentette, hogy tudomása szerint a Bíró Lászlóval kapcsolatos korrupciós ügy sokkal súlyosabb annál, mint amit korábban a „kormánypropaganda” közölt. Elmondása szerint szolidaritásból erről a nyilvánosságnak nem, ám az ellenzéki pártok vezetőinek beszámolt – akik ezután nem tettek semmit.

Hamarosan kiderül, hogy Hadházy valóban tesz-e feljelentést

Hadházy Ákos lapunk kérdésére azt állította, hogy akkor is a nyilvánosság elé állt volna Bíró László korrupciós ügyeinek újabb részleteivel kapcsolatban, ha a baloldal közös jelöltje győzött volna az október 11-i szerencsi időközi választáson. Hangsúlyozta: a tavaly őszi önkormányzati választást követően – amikor Kispesten MSZP-s vezetés nyert mandátumot – szintén újabb adalékokkal állt elő, amelyek az exszocialista Lackner Csaba körüli korrupciós botrányok felfejtését segítették.

A napokban egyébként Bíró László is jelezte, hogy jogi lépéseket tesz Hadházy ellen, aki szerinte valótlan dolgokat állított róla, ám nem tudni, hogy ezt valóban megtette-e. Az ügyben hiába kerestük többször is, Bíró László elérhetetlennek bizonyult.

Egyelőre az biztos, hogy az ügyben korrupciós bűncselekmény feljelentése elmulasztásának gyanúja miatt feljelentést tett Tényi István a Központi Nyomozó Főügyészségen – Hadházynak és az ellenzéki pártelnököknek ugyanis hivatalos személyek lévén feljelentési kötelezettségük van, ha korrupciós bűncselekményt észlelnek.

Az összellenzéki választási kudarc után kitört belháború óta egyébként látványosan elfogyott a levegő a korábban ünnepelt Hadházy Ákos körül. A napokban ugyanis kiderült, hogy egyetlen baloldali párt sem vesz részt a Hadházy és Szél Bernadett által október 23-ra, a közmédia elé szervezett demonstráción.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.