Megfelelően felkészültek az idei érettségi vizsgák lebonyolítására a Kölcsey Ferenc Baptista Általános Iskola, Középiskola és Kollégiumában – írja a haon.hu. Az iskolában a 33 végzős diákból 20-an jelentkeztek a májusi érettségire, tizenhárman visszaléptek. Nemcsak Nyíradonyból vannak végzőseik, hanem más településekről is, Nyírmihálydiból, Nyírlugosról, Bagamérból, sőt Romániából is járnak át diákok, szám szerint hárman.
A vizsgától visszalépő diákok között volt, aki azért döntött az őszi érettségi mellett, mert tartósan beteg van a családban, illetve akadt olyan is, aki idős nagyszüleivel él. De a döntő érv a szóbeli érettségi hiánya volt. Több tanulónak is szüksége van a szóbeli feleletkor a megerősítésre, egy bólintásra, egy jelzésre, hogy igen, jó úton halad. Ezek a diákok írásban nem tudnak olyan jó teljesítményt nyújtani.
A Tatai Református Gimnáziumban is rendben elkezdődött az érettségi. Az elmúlt hetek digitális tanrendje miatt a tanulók és a tanárok ugyan hetek óta nem látták egymást személyesen, a hangulat a lehetőségekhez mérten nyugodt és közvetlen volt – olvasható a kemma.hu-n.
A Monitoring- és Lakossági Riasztórendszer próbája minden hónap első hétfőjén 11 órakor, míg a paksi csökkentett üzemű próba 13 órakor történik meg, a diákok nyugodt vizsgázása érdekében azonban májusban sehol nem szólalnak meg a katasztrófavédelem által üzemeltetett szirénák – tájékoztatta a szoljon.hu-t a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyelete.
Csak a bejáratnál maszkot viselő és dobozból maszkokat kínáló hölgyek látványa tette szokatlanná a belépést a megyeszékhelyi Mindszenty-gimnáziumban, ahol hétfőn délelőtt 68 diák veselkedett neki a magyar érettségi írásbeli feladatainak – írja a zaol.hu.
Csordás Róbert igazgató a portál érdeklődésére elmondta, hogy a diákokat tíz tanteremben ültették le, legfeljebb nyolcat egy teremben, ily módon mindenhol biztosítva a megfelelő távolságot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!