Eltemették a meggyilkolt Katzenbach Imrét

Pénteken délután szűk körben eltemették Soltvadkerten a 11 év után holtan előkerült Katzenbach Imre, egykori magyar bajnok labdarúgót. A szocialista–liberális kormányok egyik legnagyobb gazdasági botrányában, az Eclipse-ügyben szereplő volt élsportolót félmilliárd forintért és azért ölhették meg, hogy ne tehessen terhelő vallomást.

2021. 03. 13. 15:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eltemették pénteken délután Soltvadkerten Katzenbach Imrét. A kétszeres magyar bajnok labdarúgó holttestét tavaly találták meg, még eltűnésekor, 2009-ben gyilkolták meg. A 45 éves férfi 2009. szeptember 28-án a XVII. kerületi otthonából tűnt el, földi maradványait 2020. október 23-án Baranyajenő térségében a földben elásva találták meg a nyomozók.

Katzenbach Imre 2020 októberében előkerült maradványait pénteken eltemették Soltvadkerten
Fotó: Bors

A Bors című napilap közben kiderítette, a hihetetlen, filmbe illő drámai történet a labdarúgó feleségéé, Tündéé. Az asszony éveken át várta haza férjét, azt remélve, Katzenbach Imre – aki több cég ügyvezetőjeként gyanúsítottja volt az Eclipse-ügyként elhíresült, tízmilliárdos pénzmosási és hárommilliárdos adócsalási bűncselekményeknek – külföldre menekült a hatóságok elől, de egyszer talán ismét előkerül. Az évek teltek, de a feleség hiába várt.

Az asszonynak a nehéz időszakot Katzenbach Imre barátja és korábbi üzlettársa, H. Attila segített átvészelni, s idővel kapcsolatuk elmélyült, szerelem szövődött közöttük, mígnem 2013-ban, Kaposvárott össze is házasodtak

– írja a Bors mai számában, hozzátéve: elképzelni is szörnyű, mit élhetett át a mit sem sejtő nő, amikor tavaly év végén azzal szembesült: volt férje gyilkosság áldozata lett, megölésével pedig az új, gazdasági bűncselekmény miatt raboskodó férjét gyanúsítják.

Katzenbach Imrét minden jel szerint félmilliárd forint miatt ölhették meg, valamint azért, hogy ne tudjon terhelő vallomást tenni senkire a szocialista–liberális kormányok egyik legnagyobb botrányában, az úgynevezett Eclipse-ügyben – írta meg lapunk tavaly decemberben.

A volt labdarúgó Katzenbach Imrét 2009-ben gyilkolták meg, maradványai 2020-ban kerültek elő
Fotó: Bors-archív

Úgy tudjuk,

Katzenbach Imre eltűnése napján az egyik rákoskeresztúri bankfiókban kivett a számlájáról félmilliárd forintot, majd személyes iratait, nagy értékű Mercedesét hátrahagyva nyoma veszett.

A félmilliárd forint sem került elő, így a rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy nem csupán eltűnésről van szó, a férfi nem saját elhatározásából tartózkodhat ismeretlen helyen, hanem bűncselekmény áldozata lett.

A volt labdarúgó pénzmozgatóként tevékenykedett az Eclipse-botrányban – az elcsalt több milliárd forintnyi áfát a nyomozás adatai szerint ő vette ki a bankokból készpénzben, és juttatta el a ma is ismeretlen megbízóinak.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben lévő H. Attila 50 éves magyar állampolgárt emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

H. Attila az Eclipse-ügyben rá kiszabott szabadságvesztését tölti.

Katzenbach Imre maradványait a H. Attilához köthető vadászbirtokon ásták ki a rendőrök. Az MTK volt labdarúgója a gyanúsított strómanja lehetett.

A férfi a gyilkosságot megelőzően egy levélben is arról panaszkodott, hogy meg akarják ölni, és nagyon félti a családját.

Az Eclipse büntetőügye ugyan jogerősen lezárult, ám a Katzenbach-ügy eredményes befejezésével kaphat igazán tiszta képet a közvélemény. A PestiSrácok értékelése szerint esély nyílt arra, hogy a gazdasági bűncselekmény eddig homályban maradt részletei is napvilágra kerüljenek, például az, hogy kiknél landoltak az eltüntetett százmilliók.

Az Eclipse-per

Az Eclipse-per 2012 márciusában kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság szerint a 2003-ban alapított Eclipse Zrt. a gépkocsik eredetiségvizsgálata, a biometrikus útlevelek és más projektek kapcsán 2004 után jelentős informatikai jellegű állami megbízásokat nyert el. A cég vezetői, annak érdekében, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékét csökkentsék, 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbach Imrét mint ismeretlen helyen tartózkodó személyt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.