A bíboros a magyarországi kereszténység elmúlt harminc évéről szóló előadásában felidézte: a rendszerváltás után az egyházon belül volt, aki azt szerette volna folytatni, amit a korábbi években elkezdett, de „immár félelem és titkolózás nélkül”.
Mások még emlékeztek az 1948 előtti állapotokra, és azt gondolták, hogy vissza kell állítani az akkori helyzetet.
Ismét mások érzékelték, hogy „világméretű folyamatok erőterében élünk”, és ez „jelentős mértékben meghatározza, hogy mit akarjunk, mit akarhatunk” – fogalmazott Erdő Péter.
A bíboros szólt arról: a nyolcvanas évek „kissé visszafojtott, elég formális közbeszéde után” félelemmel tapasztalták, hogy megjelentek a „szenvedélyes, gyűlöletkeltő megnyilatkozások is, nem egyszer a vallás, a kereszténység vagy a katolicizmus ellen”. Volt, akit váratlanul ért, hogy annyi évtized megalázottsága és elnyomása után „már megint mi vagyunk a bűnösök” – tette hozzá.
A magyar egyházban ’89 után II. János Pál pápa útmutatásai nyomán megújultak az egyházmegyék határai, praktikusabb szervezeti formák jöttek létre.
Újjászületett a szerzetesség és sok egyházi intézmény indulhatott el, főként a régi, visszaadott épületekben, „néha bizony váratlan ellenkezések és konfliktusok között” – mondta a bíboros.
A KÉSZ alapításáról szólva Erdő Péter felidézte: amikor Csanád Béla felvetette, hogy „szövetséget kellene alapítani a keresztények társadalmi aktivitásának megszervezésére”, többekben, így benne is felmerült a kérdés, hogy megtehetik-e ezt.
Az egyik aggály az volt 1989 első felében, hogy az állam eltűri-e az ilyen szerveződéseket. A másik, hogy ha lehetséges ilyen szervezetet alapítani, akkor annak milyen „bennfentes emberek lehetnek” a kezdeményezői.
Ezért végül civil kezdeményezésként és nem egyházi szervezet keretében alakult meg a KÉSZ.
A szervezet azóta országszerte elterjedt, és az elmúlt harminc évben „impozáns”, „a hit és a társadalom számára rendkívül hasznos programok sorát szervezte meg – tette hozzá Erdő Péter.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök püspöke arról beszélt: a rendszerváltás idején az egyházi változások nem voltak szinkronban a politikai változásokkal.
Felidézte: 1989. március 15-én sok evangélikus lelkész is részt vett az akkori ellenzéki mozgalmak megemlékezésein, ugyanakkor az egyház vezetése a Nemzeti Múzeum előtt tartott hivatalos ünnepségen koszorúzott együtt a Magyar-Szovjet Baráti Társasággal és a Hazafias Népfronttal.
Elmondta azt is, számukra a változást nem az Ellenzéki Kerekasztal megalakulása vagy Nagy Imre újratemetése jelezte, hanem az Állami Egyházügyi Hivatal megszűnése, vagy az, amikor 1990 januárjában számos lelkészt azzal hívott fel tartótisztje, hogy mostantól nem tartanak igényt szolgálataikra.
Fabinyi Tamás beszélt arról is: számára az igazi rendszerváltás 1989 szeptemberében volt, amikor 37 év kényszerszünet után újra megnyílhatott a Fasori Evangélikus Gimnázium.
Hozzátette: az evangélikusoknak azért is volt ez különösen jelentős esemény, mert ellentétben a katolikus, a református egyházzal és a zsidó közösséggel, nekik egyetlen iskolájuk sem működhetett a kommunizmus évtizedeiben.
Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke Keresztyén értelmiség – értelmes keresztyénség című előadásában hangsúlyozta: ”a hit nem a megértés pótléka, hanem a megértés alapvető motívuma és egyetlen módja„.
A református püspök szerint a keresztény értelmiség szókapcsolat a kereszténység felől nézve fölösleges szószaporítás. Krisztus követése ugyanis a szeretet törvényének megtartására hív, a szeretetparancs pedig úgy szól, ”szeresd uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből„.
Vagyis kereszténynek lenni elemi módon értelmiségi, értelmes tevékenység – mondta.
Ugyanakkor az értelmiség önfelfogása az elmúlt kétszáz év változásai miatt nem tartalmazza ugyanilyen egyértelműen a kereszténységet, sőt, ma már azt is ”nehéz gondolni, hogy az értelmiség eredendően keresztyénséghajlamos„ – tette hozzá Bogárdi Szabó István.
Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: ”keresztény magyarként ma alaptapasztalásunk az, hogy egyfajta Dávid-Góliát-küzdelem folyik Európában és a világon, amelyben a magyar nemzet és vezetői kellő elszántsággal és Krisztus iránti hűséggel szerepelnek„.
Örömtelinek nevezte, hogy harminc évvel a kommunista diktatúra bukása után van KÉSZ, és ”van a keresztény hitet és értékeket bátran megvalló és védelmező politikai erő és akarat„ Magyarországon.
Osztie Zoltán, a KÉSZ korábbi elnöke a szervezet legfontosabb feladatainak nevezte a hitelvek védelmét, a keresztény kultúra ápolását, egy a kereszténység üzenetét hitelesen közvetíteni tudó médiastratégia kidolgozását és kreatív keresztény értelmiség nevelését.
A KÉSZ 1989-ben alakult Csanád Béla, a Hittudományi Akadémia gyakorlati teológia tanszékének akkori tanszékvezetője irányításával. Az egyesületet először budapesti szakmai csoportok szövetségeként hozták létre, majd hamarosan vidéki csoportok is alakultak.
A szövetség élére 1997-ben, az alapító elnök halála után Osztie Zoltán római katolikus papot, majd 2016-ban Makláry Ákos görögkatolikus papot választották. A KÉSZ-nek jelenleg 73 helyi csoportban több mint 3000 tagja van.
