Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter, balliberális polgármester a veszélyhelyzeti rendeletre hivatkozva is a körülbelül háromszáz önkormányzat dolgozón igyekezett spórolni, akik elé három megoldást tárt. A közalkalmazottak és köztisztviselők választhattak, hogy a bérük 25 százalékának megfelelő „települési segélyért” otthon maradnak, 50 százalékos bérért 4 órát dolgoznak, vagy kérik a teljes fizetést. Utóbbi esetben 4 órát a saját munkakörükben dolgozhattak, 4 órában pedig „önként jelentkezhettek” a városi mobil munkacsoportba, olyan városüzemeltetési feladatokra, mint ételkihordás vagy parkgondozás. A többség a négyórás foglalkoztatást választotta, ráadásul hivatalosan önként tette ezt. Márki-Zay mindezek után közölte, hogy létszámleépítés is lesz. Ráadásul, ezt érdekes megközelítésben tette, a polgármester ugyanis azt mondta, bár eddig nem akartak politikai tisztogatást végrehajtani, most viszont a hatékonyság okán meg kell nézzék, hogy hol lehet még csökkenteni a kiadásokon.
Van, amire jut pénz
A Jobbik és Márki-Zay társaságába tartozó Lengyel Róbert által vezetett Siófokon május 1-től lecsökkentették a hivatali dolgozók teljes munkaidejét 40-ről 32,5 órára, aranyosan a bér is így csökkent, és home office-ban dolgoztak. Az önkormányzati képviselők tiszteletdíját is 50 százalékkal csökkentették, de információink szerint a polgármester fizetéséhez nem nyúltak hozzá. Május 18-tól rendelték el a normális munkavégzést, azaz az alkalmazottaknak be kell járni a hivatalba ismét dolgozni.
A Momentumos Nyirati Klára által vezetett bajai önkormányzatnál öt munkatárstól váltak meg, és egyes munkakörökben 8 óráról 6 órára csökkentették a munkaidőt.
Megírtuk korábban, hogy miközben saját hivatalát felújítja, az önkormányzati intézmények dolgozóit fizetés nélküli állásidőre küldte Matkovich Ilona, Vác fél éve megválasztott, balliberális polgármestere. A sokak felháborodását kiváltó felújítással párhuzamosan Matkovich Ilona a döntés mellett azzal érvelt, hogy állásidőt kell elrendelni, és a teljes fizetést meg kell vonni majdnem minden közalkalmazottól és munkavállalótól, aki olyan intézménynél dolgozik, amelynek működése a járvány alatt szünetel. Ez jól illeszkedik abba a képbe, amelyet a balliberális vezetés tavaly őszi megválasztása óta kiállít magáról. Hatalomra kerülésük óta megemelték saját juttatásaikat, növelték az alpolgármesterek számát, és közben megemelték a vállalkozások adóit, számos terület támogatását viszont csökkentették, így például kevesebbet költenek a szociális ellátásra, a színházra, kulturális egyesületekre, kiállításokra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!