Ezt mi sem gondoltuk volna

A Népszava kiderítette, hogy Karácsonyt a kormánypárti média irányítja.

Nagy Árpád
2020. 04. 10. 20:34
null
A főváros új vezetője kínos és zavaros magyarázkodásba fogott, ám ebből sem jött ki jól Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányellenes és a konzervatív médiát ekéző tudománytalan fantasztikába illő elemzések és egymásra licitálások sora egy újabb gyöngyszemmel bővült. Talán még a vicc kategórián is túlmutató kijelentést eresztett el a Népszava soros szakértője.

Miután fetrengve kiröhögtük magunkat – mi itt a kormánypártinak mondott oldalon –, dokumentáljuk az utókornak, hogy a ballib újság „szakértője“, illetve maga a sajtótermék mivel eteti olvasóit: „Karácsony Gergely pedig igyekezett elébe menni annak, hogy a húsvét arról szóljon a kormánypárti médiában, hogy a Római parton sült halazó budapestieket mutogatnak minden híradásban…“

Végtére is Karácsony kimondottan olyan intézkedéseket hozott eddig is, amelyek a mi konzervatív ízlésünknek kedvesek.

A politikai humor publikálója mellet a szakértőként aposztrofált tudóst is említsük meg, aki a Magyar Tudományos Akadémia Kiválósági Intézetének, a Társadalomtudományi Kutatóközpontnak a Tudományos munkatársa, Mikecz Dániel.

De!

A Népszava komolyan vette Mikecz tudós urat, egy kísérlet erejéig tegyük meg mi is. Felszólítjuk Karácsony Gergelyt, hogy a főváros által fenntartott intézetben történt sorozatos halálesetek miatt lelkiismereti okból mondjon le!

Hátha bejön…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson ide: magyarnemzet.hu/poszt-trauma

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.