Jogerősen egy év két hónap, két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte tegnap a Nyíregyházi Törvényszék azt az altatóorvost, aki még 2016-ban egy műtét során gondatlanságból rosszul intubálta a betegét, az idős nő emiatt kómába esett és később meghalt. A másodfokú bíróság Horváth Géza bíró vezette büntetőtanácsa helybenhagyta a Nyíregyházi Járásbíróság 2019 májusában meghozott végzését, amelyben a vádlottat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt marasztalta el.
A tényállás szerint a 68 éves asszonyt 2016 májusában műtötték meg a nyíregyházi kórházban. A beteg altatását a vádlott és asszisztensei végezték, a beavatkozáshoz szükséges lélegeztetőcsövet az orvos gondatlanságból a légcső helyett a nyelőcsőbe vezette le, hibáját viszont nem vette észre.
A fellépő nehéz légzése miatt a beteg gyógyszereket kapott, de az állapota nem javult, oxigénhiányos állapotba került, keringése összeomlott és tíz perc után újra kellett éleszteni. A rosszul elhelyezett tubust az időközben a műtőbe érkező másik aneszteziológus vette észre, ő cserélte ki és tette az eszközt a légcsőbe. A sikeres újraélesztés ellenére a beteg kómába esett, amelyből nem nyerte vissza eszméletét, 2017 márciusában meghalt a kórházban.
A vádlott az eljárás során végig tagadta bűnösségét, és vitatta, hogy a műtét során bármilyen szabályszegést elkövetett volna. A férfi és ügyvédje az elsőfokú bíróság ítélete ellen az eljárás megismétlése, valamint felmentés miatt jelentett be fellebbezést, de mindkét indítványt elutasította a másodfokú bíróság. Mivel az elsőfokú bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette, orvosként – az aneszteziológia területét kivéve – tovább dolgozhat.