Kónya Imre: Jogellenesen semmisítené meg a kétharmados törvényeket a baloldal

Kétharmados felhatalmazás nélkül is eltörölné a kétharmados alaptörvényt és a sarkalatos törvényeket a baloldali összefogás a 2022-es győzelme esetén. Kónya Imre, az MDF volt minisztere a Mandiner.hu-n megjelent írásában mutat rá, hogy a baloldali milyen jogi átértelmezéssel igyekszik legitimálni egy esetleges győzelem esetén, hogy törvénytelenül bontsák le a Fidesz által alkotott kétharmados törvényeket.

Magyar Nemzet
Forrás: Mandiner.hu2021. 06. 01. 11:33
null
Kónya Imre, volt belügyminiszter szerint a baloldal a törvényes utat megkerülve alkotná meg a semmisségi törvényt Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldali összefogás választási győzelmének célja az új rendszerváltás, melynek megvalósításában elfogadhatónak tartják, hogy az Orsszággyűlés egyszerű szótöbbséggel megsemmisítsen kétharmados törvényeket – írta Kónya Imre, volt MDF-es politikus és miniszter a Mandiner.hu-n megjelent cikkében kedden.

Kónya Imre az SZDSZ-alapító Kis Jánosnak a HVG-n megjelent cikkét vette górcső alá, amelyben a balliberális politikus a baloldali összefogás 2022-es győzelme esetén egy új rendszerváltást vizionál, annak megvalósítását azonban törvénytelen módon képzeli el. – A szerző a volt alkotmánybíró, Vörös Imre érvelésére hivatkozva azt állítja, hogy a baloldali összefogás választási győzelme esetén kétharmados többség nélkül is megsemmisíthető lesz a Fidesz–KDNP által alkotott alaptörvény és a többi kétharmados felhatalmazást igénylő sarkalatos törvények, mivel azok a közhatalom kisajátítását szolgálták és önkényuralmi rendszert hoztak létre – mutat rá Kónya a baloldali publicista gondolatmenetére.

Kónya Imre volt belügyminiszter szerint a baloldal a törvényes utat megkerülve alkotná meg a semmisségi törvényt
Fotó: Teknős Miklós

Leszögezi: ha valamely törvény a közhatalom kisajátítására irányul, vagyis alkotmányellenes, azt az Alkotmánybíróságnak van joga megállapítani. – Ehhez képest Vörös Imre szerint a baloldali összefogás győzelme esetén ezt a kormánytöbbség állapítja meg, ráadásul egyszerű szótöbbséggel.

A volt MDF-es honatya arra is felhívta a figyelmet, hogy a baloldali gondolkodók ismét megtalálták a hitleri párhuzamot az Orbán-kormány alkotmányozása kapcsán, azonban kiemeli, hogy a hitleri felhatalmazási törvény a kormányra testált alkotmányozási jogköröket, míg az Orbán-kormány törvényes választások útján kapott kétharmados felhatalmazást és alkotta meg az új alaptörvényt és a többi kétharmados törvényt.

Megjegyzi: Kis János és Vörös Imre szándéka, hogy alkotmányozási jogköröket adjanak a törvényes felhatalmazással nem bíró kormánynak, sokkal inkább hasonlítható a hitleri logikához.

– Szomorú, hogy bő három évtizeddel ezután a rendszerváltás során elévülhetetlen érdemeket szerző Kis János jogi csűrés-csavarással próbálja megindokolni, hogy a választásokon reményei szerint győztes koalíciónak miért is szabad, sőt szükséges megszegnie a törvényt – emlékeztet Kónya Imre, aki szerint ’89-ben az akkori törvényeket betartva jött létre a rendszerváltás, és nem volt szükség annak megkerülésére.

Ahogy azt korábban lapunknak nyilatkozva ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász is elmondta: jogilag és erkölcsileg egyaránt aggasztó, hogy Kis az írásában nyíltan a hatályos jogszabályok megsértésére buzdít, azt pedig a szerző is elismeri, hogy a balliberális konglomerátumnak nincs érdemi esélye az alaptörvény, illetve a minősített többséget igénylő jogszabályok módosításához szükséges parlamenti többség megszerzésére.

Az egyszerű többséggel történő alkotmányozás, valamint közjogi tisztviselők leváltásával kapcsolatban a Századvég munkatársa kiemelte: a baloldal ezen vágyálma ellentétes a jogbiztonság, a bizalomvédelem, a törvényesség, a hatalommegosztás és a demokrácia alapvető értékeivel. Utóbbi kívánalom nem több mint színtiszta kommunista logika.

– Azt láthatjuk tehát, hogy az önmagukat demokratikusnak nevező balliberális politikusok és szakértők permanensen a nyilvánosság előtt tervezgetik azt, hogy miként rúgnák fel a jogállam és a demokrácia alapvető szabályait, amire már választási kampányt építettek fel.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.