Gyermekpornográfia miatt emelt vádat még 2019. novemberében a Fővárosi Főügyészség Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövet ellen a Budai Központi Kerületi Bíróságon. A Magyar Nemzet értesülése szerint az egykori diplomata pere március végén előkészítő üléssel kezdődik.
Kaletát tavaly áprilisban hívta vissza a külügyminisztérium a limai állomáshelyéről, a május 11-i Magyar Közlönyben megjelent, hogy a köztársasági elnök visszavonta nagyköveti megbízását, valamint megfosztották a rendkívüli és meghatalmazotti nagyköveti címtől. Ez utóbbi jelezte hozzáértők számára, hogy a diplomata valamilyen bűncselekménybe keveredhetett bele. Az Index hétvégén írta meg, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei hozták haza Limából, majd meggyanúsították, sőt le is tartóztatták. A TEK cáfolja, hogy bármi köze lett volna Kaleta Gábor hazajöveteléhez. A Magyar Nemzet úgy tudja, a külképviseletről volt két kísérője a hazarendelt nagykövetnek. Forrásaink szerint éppen Kaleta kezdte híresztelni a meggyanúsítása után, hogy őt a TEK mentette ki Limából.