Gyűlnek az ingatlanmutyik a kispesti polgármester körül

Kifizetődő Gajda Péter barátjának lenni Kispesten. Egyik régi, kedves ismerőse két értékes telekhez is kikiáltási áron jutott hozzá. Az egyiken azóta új építésű lakóparkot húztak fel, a másik hasznosításra vár.

2020. 03. 14. 7:14
null
Az ominózus hangfelvételen is elhangzott: a kerületvezető ingatlanba fekteti a gyanús pénzeket Fotó: Katona Vanda
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kispesti mutyigyanús ügyekben nem csak az önkormányzati szereplők jártak jól, Gajda Péter kispesti polgármester ismerősei, közeli barátai is telekhez jutottak a XIX. kerületben. Az Ady Endre úti Csinszka kertet 2005-ben adta el az önkormányzat, amikor Gajda Péter alpolgármester volt, 2010-ben pedig már kerületvezetőként vághatta át a szalagot az avatáskor. Érdekes módon a kertben felépülő házban lett lakása Gajda Péter édesanyjának is, valamint a polgármester feleségének legjobb barátnője is itt nyitott szépségszalont.

A szalon tulajdonosa, P. Sz. és párja, R. I. szívélyes kapcsolatot ápol Gajdáékkal, erre sok közös fotó is utal. R. I. jutányos áron, mintegy 35 ezer forintos négyzetméteráron jutott hozzá egy Benczúr utcai telekhez. A telek R. I. cégéé, a Lux Vasdom Kft.-é lett kikiáltási áron, negyvenmillió forintért. A Vasdomot 2016-ban hozták létre, a cég az első két évben semmilyen érdemi tevékenységet nem végzett az Opten adatai szerint, azonban 2018-ban hirtelen megjelent egy 73 millió forintos tétel az eszközök között. A Benczúr utcai telken azóta már új építésű társasházak állnak.

Az ominózus hangfelvételen is elhangzott: a kerületvezető ingatlanba fekteti a gyanús pénzeket
Fotó: Katona Vanda

Gajda barátja lecsapott egy olyan ingatlanra is, amely a kispesti városházával szemben található. Az Árpád utcai, rossz állapotú családi házat 2018-ban, nyílt versenytárgyaláson vásárolta meg a Lux Vasdom Kft., az ingatlant azóta sem hasznosították, jelenleg is romosan várja sorsát. Ezt a házat és a telket is majdnem kikiáltási áron, 32 millió forintért vihette el Gajda Péter jó barátja.

A Benczúr utcai telek adásvételi szerződésén, valamint az Árpád utcai ingatlan szerződésén is Gajda Péter és közeli barátja, R. I. aláírása szerepel. Az önkormányzat részéről a szerződéseket az az ügyvédnő szentesítette, aki jelenleg is a korrupciógyanús ügyek kivizsgálására létrehozott Antikorrupciós Tényfeltáró és Vizsgálóbizottság (AKTV) tagja, és több, különös önkormányzati ingatlaneladást is ellenjegyzett. Érdekes a Kossuth Lajos utca 5–7. szám alatt található ingatlan története is, ahol a kispesti vagyonkezelő vezetőjének, Kránitz Krisztián édesanyjának is van lakása.

Ezt a kispesti hangfelvételeken az „arabként” emlegetett R. W. vette meg, és az általa alapított Triad Real Estate Kft.-be apportálta, majd a telken új építésű társasházat húzott fel a cég. A társasház kezelője Lackner Csaba cége. A hangfelvételeken egyébként pont Lackner mesélte, hogy a polgármester és Kránitz is akart lakást szerezni ebben a társasházban, végül a kerületvezető bosszúságára „Krinyó” volt a gyorsabb kettejük közül.

Emlékeztetőül: a Hír TV és a Magyar Nemzet által közzétett kispesti hangfelvételeken Lackner Csaba – akkor még MSZP-s önkormányzati képviselő – részletesen beszámolt párttársai korrupciógyanús ügyeleteiről. Szerinte Kránitz Krisztián, a kispesti vagyonkezelő vezetője és Gajda Péter polgármester ingatlanokba fekteti a korrupciógyanús ügyletekből származó pénzeket. Kránitzcal kapcsolatban Lackner megjegyezte, hogy az anyja nevére vásárol ingatlanokat.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.