Gyurcsány lehet a nyertese a pesterzsébeti paktumnak

Budapest XX. kerületében az október 13-i önkormányzati választás kapcsán megkötött ellenzéki paktumnak két nyertese van: a Demokratikus Koalíció és a Momentum Mozgalom. Míg Gyurcsány pártja az ellenzéken belüli vezető szerepét tudta jelölti helyekre és pénzügyi forrásokkal kecsegtető pozíciókra cserélni, addig a Momentumot a jobbikos jelölt elárulásáért fizetnék ki.

2019. 09. 06. 6:17
null
Fotó: Katona Vanda
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pesterzsébeten a Demokratikus Koalíció (DK) maga alá hajtotta a többi baloldali ellenzéki pártot – derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott ellenzéki Választási együttműködési megállapodás című dokumentumból. A DK XX. kerületi befolyását és erejét jól mutatja, hogy „a hátsó, sötét, füstös szobákban kötött” paktumban már előre eldöntötték, hogy az ellenzék által támogatott Balog Róbert polgármesterjelöltnek esetleges győzelme esetén Nemes László és Fekete Katalin személyében két DK-s alpolgármesterre kell majd javaslatot tennie. A harmadik alpolgármester az MSZP javaslata alapján lenne megválasztva, de az ő személye még nyitott volt a megállapodás aláírásakor. Sőt, azzal is bebiztosították a Gyurcsány-párt pozícióit, hogy amennyiben a paktumban alpolgármesternek javasolt személyek az október 13-i választáson egyéni képviselőjelöltként elvéreznek, Balognak akkor is rájuk kell úgynevezett külsős alpolgármesterként javaslatot tennie. Azért, hogy minden későbbi félreértést elkerüljenek az amúgy folyamatosan marakodó ellenzéki pártok, a szerződésben több ponton is megerősítették: „mindent megtesznek azért, hogy az alpolgármesterek választásánál a fenti személyek kerüljenek megválasztásra”, illetve tartózkodnak attól, hogy egymást „a nyilvánosság előtt rossz színben tüntessék fel”.

Mint ismert, az ellenzék taktikája szerint a legtöbb kerületi képviselői mandátum úgy érhető el, ha az összes, a XX. kerület esetében 12 egyéni önkormányzati választási körzetben közös jelöltet indítanak. Pesterzsébeten Gyurcsányék, ahogy az MSZP, az egyéni helyek harmadát kapták meg, a többin osztozik a Momentum, a Párbeszéd és az LMP. A kompenzációs listán már a DK fölénye érvényesül, az öt helyből kettő az övék, az MSZP–Momentum–Párbeszéd mindössze egy-egy listás helyet kapott, az LMP-nek pedig már nem is jutott. A DK egyik legnagyobb eredménye, hogy sikerült kikötniük, az önkormányzati választást követően a kerületi képviselő-testület által megválasztandó tisztségekre (például: külsős bizottsági tagok, önkormányzati cégek felügyelőbizottsági helyei) a párt mandátumarányát meghaladó számú jelölést tehet. Szintén közel engednék az önkormányzati pénzes bödönhöz a Momentumot, amely akkor ajánlhat több külsős szakértőt, bizottsági tagot, ha kettőnél kevesebb önkormányzati képviselői helyet sikerül megszereznie.

A Demokratikus Koalíció elnöke elégedett lehet a XX. kerületi ellenzéki alkuval
Fotó: Katona Vanda

A paktumban a felek azt is kikötötték, hogy az összefogás résztvevőinek vétójoga van a további, helyi szervezetek csatlakozási kérelme esetén. Biztos, ami biztos, azt is leszögezték, hogy amennyiben valamelyik szervezet hátat fordít az együttműködésnek, azzal lemond az együttműködés során megszerzett adatok kezelői jogáról is.

Pesterzsébeten az ellenzéki összefogás a paktum ellenére csak részlegesen valósult meg. Míg a baloldal régi pártjai és az LMP kezdettől fogva Balog Róbertet, a Főtáv osztályvezetőjét támogatták, addig az identitását elvesztett Jobbik Bencsik János budapesti elnök személyében külön jelöltet állított. A Momentum Mozgalom először a jobbikos jelölt mögé állt be, majd egy gyors fordulattal, július 19-én átpártolt a balliberális jelölt mögé, ami magyarázatként szolgálhat arra, hogy miért is kapott extra külsős helyekre is jogot Fekete-Győr András pártja. A Fidesz–KDNP a Pesterzsébetet 21 éve sikeresen irányító, a balliberális pártoknak 2015-ben hátat fordító jelenlegi polgármestert, a független Szabados Ákost támogatja a polgármesteri poszt megszerzéséért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.