A hatósági házi karantén alól különös méltánylást érdemlő esetben – ahogy korábban is – az országos rendőrfőkapitány adhat felmentést. A miniszter tudatta: az államok jelenlegi besorolásáról az országos tiszti főorvos döntött, a kormány pedig szerdai ülésein hétről hétre felül fogja vizsgálni a listát, és ha szükséges, akkor bővíti a sárga vagy a vörös kategóriába tartozó országok számát. – Az európai uniós tagállamok esetében különös figyelmet fordítottunk arra, hogy amennyire lehet, biztosítsuk a mozgás szabadságát – szögezte le Gulyás Gergely.
A miniszter szerint Magyarországon közös erőfeszítéssel megnyertük az első csatát a vírussal szemben, és az életet május közepe óta több részletben sikerült újraindítani. Ugyanakkor míg hazánkban folyamatosan csökken az aktív fertőzöttek száma, addig a környező országokban ismét emelkedik a megbetegedések aránya. – Hazánk ebből a szempontból ma az egyik legbiztonságosabb ország, ám a világban nem mindenhol ennyire sikeres a védekezés, ezért a járvány több helyen újra és újra fellángol – közölte Gulyás Gergely, egyben leszögezte:
akkor van esély arra, hogy az életünket korlátozó intézkedések újbóli bevezetését elkerüljük, ha a vírust sikerül a határokon kívül tartani.
A tárcavezető jelezte: a kormány számára továbbra is a magyar emberek egészsége, élete és biztonsága a legfontosabb, ezért mindent megtesz, hogy megakadályozza a vírus visszatérését.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!