Hárommilliárd forint jut a tehetségeknek

Az óvodától az egyetemig számos területen segítik a kiemelkedő képességű gyerekeket a Nemzeti tehetség program pályázatai. Úgy tudjuk, a diákok támogatására az idén is több mint hárommilliárd forintot biztosít a kormány. Mindez több mint háromszázezer tanulónak jelenthet ösztöndíjat 2020-ban.

Csókás Adrienn
2020. 06. 27. 7:29
null
A program gondoskodik a hátrányos helyzetűekről, de a kis létszámú iskolákról is Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állam 2008 óta karolja fel központilag a fiatal talentumokat. Az Ország­gyűlés tizenkét évvel ezelőtt ötpárti konszenzussal határozott egy átfogó nemzeti gazdasági, esélyjavító és társadalomépítési kezdeményezés létrehozásáról. Ez lett a Nemzeti tehetség program (NTP), amely egészen 2028-ig tűzött ki feladatokat annak érdekében, hogy megtalálják és célzottan segíteni tudják a legjobb képességű fiatalokat a tehetségük kibontakoztatásában, illetve hasznosításában.

– Bevezetése óta több mint 14 ezer projekt kapott támogatást az NTP keretein belül, 21 milliárd forintot is meghaladó összegben – közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A szaktárca tájékoztatása szerint hazai és külhoni tehetségek egyaránt részesülhetnek a pályázati úton elnyerhető támogatásokból, amit a külön e célra létrehozott nemzeti tehetség alapból finanszíroznak.

A program komplex, célzott pályázatokkal segíti például a halmozottan hátrányos helyzetű, a roma vagy fogyatékossággal élő, illetve a különös odafigyelést igénylő fiatalokat, de vannak olyan programelemek, amelyek kifejezetten a kis létszámú iskoláknak vagy az elmaradottabb járásokban működő intézményeknek szólnak. A segítségnyújtás már az óvodában elkezdődik és egészen az egyetemig tart, kiterjed a tudományok, a sportok, a művészetek valamennyi területére.

A pénzből többek közt ösztöndíjakat adnak, versenyeket támogatnak, tehetséggondozó műhelyeket működtetnek, sőt még a tehetséggondozásban élen járó pedagógusokat és önkormányzatokat is díjazzák. Úgy tudjuk, a most lezárult tanévben 1848 pályázat részesült támogatásban. A 2020/21-es tanévhez ­kapcsolódóan eddig 46 felhívás jelent meg, amelyekre tegnapi határidővel zárult a jelentkezés.

A program gondoskodik a hátrányos helyzetűekről, de a kis létszámú iskolákról is
Fotó: Havran Zoltán

Az NTP támogatásai kapcsán külön is kiemelendő a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj. A 2013-ban alapított és évente átadott kitüntetés azoknak a pedagógusoknak, szakembereknek vagy szervezeteknek az elismerésére szolgál, akik különösen sokat tesznek a jövő reménységeiért. A díjat eddig több mint kilencszáz tehetséggondozó vehette át. A 2015-ben alapított A Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíjban pedig az elmúlt tanévben 863, fennállása óta pedig 3500 kiemelkedő teljesítményű diák részesült, több mint másfél milliárd forint értékben.

Az Emmi közölte lapunkkal azt is, hogy 2020-ban – az előző évhez hasonlóan – ismét 3,3 milliárd forint áll rendelkezésre az NTP megvalósítására, ez a pénzösszeg pedig a korábbi évek tapasztalatai alapján átlagosan 300-350 ezer diák anyagi támogatására lesz elég. Kitértek arra is, hogy a költségvetésben rendelkezésre álló forrás alapja az egyszázalékos adófelajánlásokból származik, amelyet a kormány 2015 óta minden évben megdupláz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.