Kocsist és a most elítélt társait egyébként az elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék, majd miután a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette az ítéletet, a megismételt elsőfokú eljárásban a Kaposvári Törvényszék is felmentette a vádak alól. A második másodfokon azonban elítélték őket.
Ugyancsak ehhez az ügyhöz kapcsolódott a botrányairól elhíresült rendőrtábornok, néhai Kiss Ernő büntetőügye is. A nyugalmazott dandártábornok 2016 márciusában három hónappal azután hunyt el, hogy jogerősen elítélték, és börtönbe kellett volna vonulnia. A Fővárosi Ítélőtábla 2015 decemberében jogerősen négy és fél évre súlyosította a vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kiszabott börtönbüntetését, így Kiss Ernő leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhetett volna szabadlábra.
A tábornok az ítélet szerint közvetítőként tüntette fel magát egy olyan ügyben, amelyben pénzt kértek Kocsis Istvántól, hogy az ellene indult büntetőeljárás számára kedvező fordulatot vegyen. Kiss Ernő a vád szerint Pintér Sándor belügyminiszterre és Polt Péter legfőbb ügyészre hivatkozva követte el a bűncselekményt. A tábornok mindezt tagadta, és vádlotti vallomásában azt állította, hogy megbízási díj fejében üzleti tanácsokat adott Kocsis Istvánnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!