Idén 320 önkéntes fiatal nyújt elsősegélyt 19 balatoni strandon

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt több mint 320 fiatal önkéntese ad idén elsősegélynyújtó szolgálatot a balatoni főszezonban – hangzott el a szolgálat keddi balatonszárszói sajtótájékoztatóján.

Forrás: MTI2019. 07. 02. 16:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén 13. alkalommal startolt el a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozatának Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata, amely június 28. és augusztus 20. között 12 tóparti település 19 strandján működik, naponta 10 és 18 óra között.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója elmondta, 2007-től kezdve, a balatoni szolgálat eddigi működése során hatszor mentettek életet és több mint 40 ezer alkalommal biztosítottak ellátást a laikusnak számító, de kiképzésben részesített elsősegélynyújtóik, sok esetben tehermentesítve tevékenységükkel a mentőszolgálatot is.

Az ország legkülönbözőbb területéről érkeznek a 16 év feletti, de jellemzően 30 év alatti önkéntesek, akik többnyire kagyló okozta vágás, rovarcsípés és különböző sportsérülések esetén nyújtanak segítséget a strandolóknak. Kardos István hangsúlyozta, a támogatóktól függ, hány strandon tudják működtetni a szolgálatot.

Dorogi Sándor, Balatonszárszó független polgármestere arról számolt be, hogy kezdettől fogva együttműködnek a vöröskeresztes strandi szolgálattal, hiszen az önkormányzat számára sem közömbös, mennyire érzik magukat biztonságban az emberek ezrei nyaranta a település strandjain.

Jamrik Péter, a szolgálatot pénzzel és eszközökkel is támogató Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) közbiztonsági testületének elnöke kiemelte, hogy a vízbefulladások miatt 2017 fekete évnek számított a Balaton életében, ezért prevenciós programot indítottak Mentőöv elnevezéssel, amelyben a vöröskereszt balatoni szolgálatával is együttműködnek.

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat sajtótájékoztatója egy szimulált strandbalesettel ért véget: az önkéntesek bemutatták, miként nyújtanak segítséget a különböző sérülést szenvedő strandolóknak. Munkájukat, illetve azt, hogy jövőre még több helyszínen lehessenek jelen, a 1359-es adományvonal felhívásával, vagy az ADOMANY szót SMS-ben elküldve lehet támogatni augusztus végéig, alkalmanként 250 forinttal.

A balatoni szolgálat idei fő támogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Generali a Biztonságért Alapítvány, amelyek mellett a BFT, valamint Balatonfenyves, Balatonmáriafürdő, Révfülöp és Balatonudvari önkormányzata, továbbá vállalkozások nyújtanak támogatást az önkéntes fiatalok utazásához, étkezéséhez, elszállásolásához.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.