Csodával határos módon már szerdán késő este meglett az egymilliomodik támogató a Székely Nemzeti Tanács petíciójához, és ma reggelig már újabb 35 ezer aláírás gyűlt össze. Ezzel az online térben összesen 825 ezren írták már alá a petíciót, míg március közepéig, amíg lehetett, papíralapon – főként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Agrárszövetség közreműködésével – 210 ezren támogatták a kezdeményezést. Az akció azonban több okból is folytatódik tovább, részben azért, mert sokan lehetnek olyanok, akik papíralapon kétszer is aláírták az íveket, vagy később az online térben is támogatták a petíciót. Van még egy fontos cél is, a következő órákban, ma éjfélig négy további országban is el kellene érni a jogszabályokban meghatározott limitet – ez eddig Magyarországon, Romániában és Szlovákiában sikerült –, ami lehetetlen küldetésnek tűnik. A szervezők azonban nem adják fel, mert ha a csodát elérték, akkor bármi megtörténhet az utolsó órákban. A tét az, hogy ha a tavaly május 7-én indult petíció sikeres lesz, akkor lehetőség nyílhat arra, hogy a tagállamok őshonos nemzeti kisebbségei által lakott régiók alanyi jogon pályázhassanak európai uniós támogatásokra.
Más miatt is érdemes tovább folytatni a gyűjtést. Pesty László szerdán a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy a három hete, a koronavírus-járvány miatt beadott halasztási kérelmük célt érhet. A Székely Nemzeti Tanács petíciójának kampányfőnöke kifejtette: olyan hírek érkeztek Brüsszelből, hogy az Európai Bizottság (EB) valószínűleg tíz napon belül véleményt mond az ügyben, és ez a halasztásra nézve pozitív lehet. Döntést azonban várhatóan nem hoz, hanem az Európai Parlamenthez továbbíthatja a kérdést, az EB javaslatáról július közepén szavazhatnak, várhatóan a Bizottság javaslatát támogatva. Július második felében így engedélyt adhatnak a halasztásra. Ezzel kapcsolatban szerdán az Európai Bizottság a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta: nagyon is tisztában vannak az aláírásgyűjtés nehézségeivel, és dolgoznak azon, hogy amilyen gyorsan csak lehet, megoldást találjanak valamennyi, jelenleg folyamatban lévő európai polgári kezdeményezésre.