Miközben a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali pártok tizenöt pontos feddhetetlenségi nyilatkozatot íratnának alá képviselőjelöltjeikkel, amelynek egyik kitétele, hogy nem állnak büntetett előélethez fűződő ítélet hatálya alatt, aközben éppen az egyszer már elítélt és hamarosan újra bíróság elé álló Czeglédy Csabának teszik lehetővé, hogy elindulhasson az előválasztáson – írta meg tegnap a Magyar Nemzet. Értesülésünk újabb helyről kapott megerősítést: a Demokratikus Koalíció ugyanis kiadott egy nyolcvanfős listát arról, hogy melyik választókerületben kit indítana a 2022-as parlamenti választások előtt tartandó ellenzéki előválasztáson. Ebből kiderül, hogy

Kollár Kinga egy megrögzött globalista, ezért gondol megvetéssel a magyarokra + videó
A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a Tisza Párt botránypolitikusának már rég le kellett volna mondania brüsszeli mandátumáról.