Karácsony méltatlan a környezetbarát jelzőre

Üres ígéretekben, szimbolikus intézkedésekben merül ki Karácsony Gergely zöldpolitikája, holott az egykor Zuglót is vezető főpolgármesternek másfél, előtte kerületi vezetőként öt éve lett volna a hangzatos környezetvédelmi kampányprogramja megvalósítására. A kormányt környezetvédelmi kérdésekben számos alkalommal bíráló Karácsony hivatala nemrégiben Budapest egyik utolsó, lényegében érintetlen zöldfelületének nagyarányú beépítésére készített terveket.

Kárpáti András, Borsodi Attila, Kerékgyártó György
2021. 03. 09. 5:52
2020.12.28. Budapest Mocsárosdűlő Óbuda, be akarják építeni a területet Fotó_ Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karácsony Gergely meglehetősen színes politikusi karriert tudhat magáénak, miután megjárta az LMP-t, egy törpepárt társelnöke lett, de volt Zugló polgármestere és a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, s most főpolgármesterként ismét a kormányfőjelöltséggel kacérkodik. A politikus mindvégig környezetbarát, zöldelkötelezettségűnek mutatta magát, sőt a jobboldali kormányt is számos alkalommal bírálta „zöldperspektívából”, mégsem fűződik a nevéhez emlékezetes környezetbarátnak nevezhető intézkedés, amire pedig Zugló első embereként, majd főpolgármesterként összesen több, mint hat éve volt. A zöldimázs fenntartására szolgáló jelszavakból nem volt hiány,

az egyik legemlékezetesebb az úgynevezett klímavészhelyzet kihirdetése volt, amit a főpolgármesteri szék elfoglalását követően ötlött ki baloldali szövetségeseivel. Arra azonban nem vették a fáradságot, hogy kezdjenek valamit azzal az átfogó környezetvédelmi jelentéssel, amelyet még Tarlós István főpolgármestersége alatt rendeltek meg, és amely Karácsony hivatali idejének elején készült el.

A terjedelmes dokumentumot azóta sem tárgyalta a baloldali többségű közgyűlés, pedig abban a klímakérdések mellett az árvízüggyel vagy a légszennyezéssel kapcsolatban is szerepelnek hasznos, iránymutatóul szolgáló megállapítások.

Irodaházak Mocsárosdűlőre

A közelmúltban még a politikában is ritka mértékű önellentmondásra is szolgáltattak példát Karácsonyék zöld témakörben. Ugyanis amíg a főpolgármester által kinevezett főkertész, Bardóczi Sándor azt bizonygatta egy Facebook-bejegyzésében, hogy „megvédenék” a beépítéstől a III. kerületben található Mocsárosdűlőt, addig a lapunk birtokába került tervekből – amelyeket Karácsonyék nem vernek nagy dobra – ennek épp az ellenkezője derül ki. Mint a Magyar Nemzet megírta,

a Főpolgármesteri Hivatal városépítési főosztálya közreműködésével készített tanulmányterv szerint hétemeletes épületeket, köztük irodaházakat húznának fel, s összesen akár 2600 lakást hoznának létre a részben védett, vizes élőhelyen, Budapest egyik utolsó kiterjedtebb zöld részében.

A zöld retorika ellenére Karácsonyék beépítenék az óbudai Mocsárosdűlőt is Fotó: Kurucz Árpád

Nemrégiben egy másik esetben is a környezetvédő-imázsukat erősen hiteltelenítő lépésre szánták el magukat Karácsonyék. Az érthetetlen elképzelés szerint január végéig háromezer zöld kuka leszerelését kellett volna elvégeznie a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek, aminek következményeként Budapest egyes részeit ellephetné a szemét. Nem tudjuk, ebből pontosan mi valósult meg.

Szállodát építene a Városliget mellé

Karácsony Gergely az elmúlt években a Liget Budapest projektet bírálta legerősebben, sőt a beruházás három elemét – köztük az Új Nemzeti Galéria megvalósítását – le is állíttatta. Mindezek fényében értelmezhetetlen, hogy tavaly ősszel a baloldali városvezetés egy luxushotel megépítését vette fontolóra a Városliget szélére, a Kacsóh Pongrác úti felüljáró melletti telekre.

Eközben a zöldígéreteit csak cseppenként valósította meg Karácsony, a legtöbb esetben csak névleg történt valami ezen a téren. Bár Zugló polgármesterségéért folytatott kampányában is a zöldígéretek voltak a legmarkánsabbak, addig a Főkert Zrt. korábbi kimutatása szerint 2016–2018 között a Karácsony Gergely vezette kerületben az önkormányzat mindössze 156 parkfát és 780 sorfát ültetett, ami jócskán elmarad mind a Tarlós István vezette főváros által elvégzett zöldítés mértékétől, mind pedig Karácsony korábbi fogadkozásaitól.

Hűsölésre szánt piszkos műanyag

Zöldintézkedésként ünnepeltették Karácsonyék a tavaly nyáron a Blaha Lujza téren és a Városháza parkban kialakított két „hűsítőpontot” is, amelyek néhány négyzetméternyi területén csak néhány ember fér el, ami Budapest 1,7 milliós lakosságához képest eleve elég kicsi arány. Nem is beszélve arról, hogy a pandémia miatt előírt távolságtartással nem egészen egytucatnyi embernek adhattak árnyékot az egyébként jelentős részben gyorsan piszkolódó műanyagból álló, nem túl bizalomgerjesztő alkalmatosságok. Ezzel szemben még csak a tervezésnél tart a Karácsony választási ígéreteként megfogalmazott Városháza park projekt, hiába hirdette a főpolgármester több mint másfél éve, hogy „Visszaadjuk a budapestieknek a Városháza előtt most parkolóként elkerített területet, amely Budapest ideális főtere lehetne. A téren parkosított agorát alakítunk ki, amely az aktív közéleti részvétel, a nyílt társadalmi vita helyszíne lesz.”

Az önmagát zöldnek tekintő városvezetés a Turjános jogi helyzetét sem tudta megnyugtatóan rendezni Fotó: Kerékgyártó György

A Karácsony-féle városvezetésnek a külvárosokban található, nagyobb kiterjedésű zöldfelületek kezelésére sincs koncepciója. Nemrégiben számoltunk be róla, hogy október eleje és február vége között a XV. kerületben kitermelték a Szilas-patak mentén húzódó, a főváros kezelése alá tartozó Turjános természetvédelmi terület erdejének nagy részét. Bár a terület egy része magántulajdonban van, tehát a tulajdonosnak jogában áll a fakivágás, az önmagát zöldnek tekintő városvezetésnek mégsem volt ötlete a jogi rendezésre, például a természetvédelmi terület visszavásárlásával.

A Városháza udvarát jelenleg több száz, autóval érkező hivatalnok használja, és ez a közeljövőben sem lesz másként Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

 

Kevesebbet fordítanak zöldfelületre

 

Sajnálom, hogy a környezet-, és klímabarát főváros programja is csak ígéret marad Karácsony Gergely részéről, ami nagy valószínűséggel a rovarhotelekhez és a pandémia idején érthetetlen módon bevezetett ivókutakhoz hasonló projektekben merül ki – jelentette ki lapunknak Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője. Szavai szerint leginkább

a Főkert esete mutatja meg, hogy a főpolgármesternek mit jelent a környezetvédelem. Amellett – folytatta –, hogy megszünteti a 154 éves vállalatot, a tavalyi, 2020-as 4,1 milliárd forinttal szemben idén 3,3 milliárd forintot kap a cég, vagyis az idei költségvetés egyik nagy vesztese.

A környezet- és klímabarát városvezetés máris egymilliárd forinttal kevesebbet költ a zöldfelületi feladatok ellátására. Felére csökkentették a Virágos Magyarország programra szánt támogatást, a zöldinfrastruktúra fenntartására pedig 75 százalékkal kevesebbet költenek. Rendkívül ellentmondásosnak tartom, hogy mindeközben drasztikusan nőttek az elektronikus ügyintézési költségek, vele párhuzamosan nőnek a nyomdaipari beruházások is. Vagyis továbbra is főként papíralapú marad az adminisztráció fejtette ki a frakcióvezető.

Hozzátette: a „Tisztább, élhetőbb Budapestet” szlogen is csak egy újabb üres ígéret marad Karácsony Gergelytől, ugyanis jelentősen csökkentette az utcák, közterületek takarítására fordított keretet is. – Januárban a köztéri szemetesek harmadát leszereltette. Szerintem egy élhető városhoz megfelelő számú hulladékgyűjtőre és köztéri illemhelyre van szükség, ehhez pedig nem csökkenteni, hanem növelni kellene a számukat. És ne feledkezzünk meg a fővárosi közlekedésben rendkívüli dugókat okozó kerékpársávokról, melyeket az elmúlt hónapokban sem gondolt újra a főváros vezetése. Mennyire környezetbarát az, hogy egyesből kettesbe váltva, lépésbe halad a kocsisor a körúton, miközben a kerékpársávok szinte üresek? Ugyanez volt a helyzet, amikor tavaly nyár elején lezárta a pesti alsó rakpartot és ősszel sem oldotta fel. A környező utcákban állt a dugó még az októberi esőben is. Akkor többször felhívtuk erre Karácsony Gergely figyelmét, ebben akkor kivételesen hallgatott ránk – fogalmazott Láng Zsolt.

Zöldnek lenni drága, annak látszani olcsó

A 2019-es önkormányzati választások óta eltelt időszakot figyelembe véve a leginkább szembetűnő, hogy Karácsony Gergely a zöldügyek területén mindössze szimbolikus lépéseket tett – jelentette ki lapunknak a Nézőpont Intézet elemzője. Erdélyi Rezső Krisztián hozzátette: ezek döntően egyszerű közgyűlési határozattal kivitelezhetők voltak, viszont jelentős hatásuk máig nem tapasztalható. Szavai szerint ilyen volt a főpolgármester-jelölti programjában is hangsúlyozott klímavészhelyzet kihirdetése vagy éppen a fővárosi főkertész kinevezése. – Ugyanakkor többször került ellentétbe a saját maga által hirdetett elvekkel. Emlékezetes példája ennek az a fakivágási rendelet, amelyet a veszélyhelyzet adta jogkörét kihasználva egyedül hozott meg – mutatott rá.

Erdélyi Rezső Krisztián kiemelte, érdemes rávilágítani két fontos részletre: az egyik, hogy

Karácsony Gergely ideológiai kérdésnek tekinti a környezetvédelmet. – Elég arra gondolni, hogy Európa, de talán a világ legjelentősebb kulturális beruházását – a Liget projektet – annak ellenére ellenzi, hogy azzal a szakértők szerint nemhogy csökkenne, de kifejezetten nőne a zöldfelület. A másik pedig, hogy a legjelentősebb zöldítési programot, az Észak-csepeli közparkot nem az ügyet névleg a zászlójára tűző főpolgármester, hanem a Budapesti Fejlesztési Központ indította el, természetesen az önkormányzattal egyeztetve – fogalmazott az elemző.

Erdélyi Rezső Krisztián felhívta a figyelmet arra, hogy Karácsony Gergely zöldvállalásait tekintve tehát egy meglehetősen vegyes kép bontakozik ki. Kifejtette: a főpolgármester a programjában szereplő szimbolikus lépések egy részét végrehajtotta, azonban nem lehet kijelenteni, hogy személyével zöldfordulat állt volna be a Városházán. – Jól szemléltetik ezt az olyan elmaradt lépések, mint a Városháza parkolójának parkosított agorává alakítása, amelyekkel pedig gyors népszerűség-növelő eredményeket tudott volna felmutatni. Végül fontos megjegyezni, hogy főpolgármesterként egy olyan koalíciót kell egyben tartania a Városházán, amelyben Gyurcsány Ferenc pártjáé a legerősebb frakció. Ez pedig azt jelenti, hogy – hasonlóan a városvezetés más területeihez – zöldügyekben is a DK jóindulatára van utalva – hangsúlyozta.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.