Karácsony: Nem lesz Zuglóban előválasztás

A Párbeszéd elnöke, főpolgármester-jelölt a Hír TV szerkesztőségét nevezte meg arra a kérdésre válaszolva, hogy ki az akiből „politikai hulla lesz, ha még egyszer megpróbál bekavarni”.

2019. 07. 05. 15:21
null
Szerinte Gyurcsány átvágta, mégsem érzi árulásnak a lépést Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti összellenzéki megállapodás létrejöttét jelentette be Karácsony Gergely az őszi önkormányzati választásra péntek reggel. Ennek értelmében a Jobbik és az LMP is részt vesz az együttműködésben, és minden kerületben egyetlen ellenzéki polgármester jelöltet állítanának a DK-val, az MSZP-vel, a Párbeszéddel és a Momentummal együtt. Az április hatodikán meghirdetett megállapodás néhány helyen változott, így például Ferencvárosban előválasztáson fog eldőlni, hogy ki legyen a közös ellenzéki jelölt. Két jelöltről lehet tudni akik megmérettetnék magukat, egyikük a Momentum ajánlásával ringbe szálló volt LMP-s, jelenleg független Jancsó Andrea, a másikuk pedig az egykor – a már megszűnt – Együttben politizáló, független Baranyi Krisztina.

Molnár Zsolt közös döntésnek nevezte a IX. kerületi előválasztást, amelynek győztesét támogatni fogják. Az MSZP budapesti elnöke elmondta: Soroksáron támogatják a jobbikos Bereczki Miklóst, és mind a 23 kerületben olyan megállapodást kötöttek a Jobbikkal, ami lehetővé teszi, hogy ne egymással versenyezzen az ellenzék. Molnár arra is kitért, hogy nagyra értékeli Pesterzsébet jelenleg független, korábban MSZP-s polgármesterének, Szabados Ákosnak a két évtizedes városvezetői tevékenységét, ám szerinte Szabados „átlépett egy olyan határt”, amit nem tudnak elfogadni. Ezzel arra utalt, hogy a Fidesz-KDNP Szabadost támogatja a XX. kerületben. A pesterzsébeti ellenzéki jelölt nevét azonban nem mondta meg, szavai szerint azt csak jövő héten jelentik be.

Érdemes megjegyezni, hogy míg Molnár azt hangoztatta, hogy közösen indul a hat párt – köztük a Jobbik – a főpolgármester-választáson is, Bencsik János, a Jobbik budapesti elnöke a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: Karácsony a baloldali pártok főpolgármester jelöltje, a Jobbik nem vesz részt az őt támogató kampányban.

Karácsony erről a Magyar Nemzetnek annyit mondott, hogy: „A Jobbik álláspontja világos, nem állítanak másik jelöltet”. Kérdésünkre kizárta egy lehetséges zuglói előválasztás kiírását. Pikáns adalék, hogy a Hír Tv riporterének kérdésére értelmezhetetlen választ adott a Párbeszéd elnöke, aki miután arról kérdezték, hogy kire utalhatott azzal a korábbi kijelentésével, hogy „politikai hulla lesz az, aki még egyszer megpróbál bekavarni”.

Karácsony Gergely a televízió szerkesztőségét nevezte meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.