Bene Krisztián csütörtöki vallomásában egyebek mellett azt taglalta, miért nincs alibije a kérdéses időre. Az eljárásban végig azt vallotta, akkor reggel bejárta az általa vezetett intézmény egy részét. Most hozzátette, azért volt erre szükség, mert a külföldi tulajdonosi vezetők látogatására készültek. És azért egyedül tette ezt – fejtegette –, mert amikor vezetőkkel együtt vonult az épületben, akkor a dolgozók mindig aggódni kezdtek, hogy átalakítások következnek. Az ügyész kérdésére azt válaszolta, kulcsokat nem vett fel a bejáráshoz a portán, mert csak a nyitott helyekre ment, így a naplóban ennek nincs nyoma.
Arról is beszélt, hogy ő olyan típus, aki soha semmilyen konfliktusban nem alkalmazott erőszakot, és különben sem ő az, aki nem tudta feldolgozni a szakításukat, hanem Erika. Tagadta, hogy valaha is zaklatta volna a nőt.
A tárgyalás vége Bene Krisztián ügyvédje és Renner Erika közötti, élénk kérdezz-felelekkel telt, Szekér Gyula igyekezett megizzasztani a sértettet, aki állta a rohamot, és habozás nélkül ütötte vissza a labdákat, életszerű tartalmú feleletek formájában. Szekér például azzal szembesítette a nőt, hogy egy rendőrségi vallomásában a konyhája támadás utáni állapotáról is szót ejtett, miközben akkor elvileg annyira kábult volt, hogy saját szemével nem láthatta. Renner erre elmondta, hogy csak a lányától tudta, hogy kiömlött tea volt ott.
„És nem gondolta úgy, hogy a vallomásban jeleznie kellene, hogy ez csak közvetett információ?” – szorongatta tovább a védő, mire a sértett úgy reagált, szerinte ő mondta ezt a nyomozóknak.
„De a jegyzőkönyvből úgy tűnik, mintha ez a saját tudomása lenne” – kötötte az ebet a karóhoz a jogász. „Akkor bocsánatot kérek” – jegyezte meg némileg pikírten Renner Erika, jelezve, nem tud az előzőnél kielégítőbb választ adni a teás kérdésben.
