Késve kapta kézbe a Momentum a népszavazási csodafegyvert

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Elsőre úgy tűnhet, az olimpia után ismét megütötték a főnyereményt, de a határidők nem nekik kedveznek.

Kovács Áron
2017. 11. 08. 17:03

A referendum ugyanis a törvény szerint nem lehet az országgyűlési választást megelőző és követő 41 napban, vagyis – feltéve, hogy április 8-án lesz a parlamenti választás – márciusban már biztosan nem lehet népszavazást rendezni. Ha visszafele számoljuk a törvényes határidőket, akkor világos, hogy 155 napra van szükség, hogy az aláírások benyújtásától kezdve végigfusson az eljárás a Nemzeti Választási Irodán, az Országgyűlésen és a Köztársasági Elnöki Hivatalon. Így már akkor is el lennének késve, ha a jövő héten leadnák az íveket.

Az Atv.hunak névtelenül nyilatkozó, magas rangú kormánypárti politikus nem véletlenül mondta azt, hogy a kormány nem reszket, vagyis – ellenben az olimpiarendezésről kezdeményezett népszavazással – nem valószínű, hogy visszavonulót fújna. A politikus szerint „vidéken az emberek egyáltalán nem mozgósíthatóak az ngo-k vagy a Soros-szervezetek emberi jogi aktivistái mellett, azt sem tudják, mi az”. A portál forrásai abban sem biztosak, hogy a szükséges számú aláírás összegyűlik, de ha mégis, a választás előtt úgysem lesz népszavazás a civiltörvényről.

Az ellenzéki pártok közül elsőként az LMP ébredt rá, hogy a kezdeményezés megkésett. Hadházy Ákos társelnök a Magyar Nemzetnek azt mondta: az ügy rendkívül fontos, és kormányra kerülve az első intézkedéseik között lesz a civiltörvény visszavonása, vagyis bíznak abban, hogy a kérdés már okafogyott lesz, mire napirendre kerülhetne. „Ennek ellenére a kérdésfelvetést természetesen támogatjuk, korábban AB elé is vittük az ügyet, a konkrét technikai részvételről rövidesen dönt az elnökség” – mondta Hadházy.

A kormányzati kommunikáció állításával szemben a civiltörvény nem csak a Soros-szervezetnek minősített alapítványokat és egyesületeket érinti. A Civil Információs Portálon megjelent lista alapján eddig nagyjából hatvan egyesület vagy alapítvány regisztrálta magát a törvény előírásának megfelelően külföldről támogatott szervezetként, köztük olyan ismert és régóta működő szervezetek is, mint a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Természetvédők Szövetsége, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, a Levegő Munkacsoport és a Rex Kutyaotthon Alapítvány. Nehéz elképzelni, ők milyen veszélyt jelentenek a magyar kormányra.

Láthatóan negatívan hat a törvény az egyházi szervezetekre, hiszen fent van a listán a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is. Külön kategóriát lehetne létrehozni a feltehetően Izraelből vagy az Egyesült Államokból támogatást kapó zsidó szervezeteknek, akár vallásosak, akár világiak: szerepel a listán az Izraeli Kulturális Intézet Alapítvány, a Héber Oktatási és Kulturális Központ Alapítvány, a Világi Zsidó Iskola Alapítvány és a Zsidók Jézusért Alapítvány is.

Több érintett és a jogalkotó által kifejezetten célzott „Soros-szervezet” – mint a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság vagy az Amnesty International Magyarország – is bejelentette, hogy bojkottálja a törvényt, de egyelőre egyik ellen sem indult eljárás. A kormánypártok célkeresztjében szereplők közül a Greenpeace Magyarország, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület és a Közép-Európai Egyetem (CEU) alapítványa szerepel a listán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.