Kitért arra, hogy Márton Áron 1947-ben azt írta: a mai, Istentől és az ő törvényeitől elfordult ember tragédiája, hogy tompult a lelkiismerete, nem tud különbséget tenni a jó és a rossz, az igaz és a hamis, a megengedett és a meg nem engedett, a tisztességes és a tisztességtelen, a becsületes és a becstelen cselekedetek, az erény és a bűn között.
Kövér László szerint napjainkra beérett Márton Áron jövendölése, felmorzsolták az emberi értéktudatot azok, akik elérkezettnek látják az időt arra, hogy a XXI. században ismét alávessék és kifosszák embertársaikat.

Fotó: MTI/Varga György
A házelnök azt mondta: egyelőre úgy tűnik, hogy a vérrel és mocsokkal, bűnnel, szenvedéssel és halállal terhelt XX. század nem akar véget érni, sőt mintha a gonosz – az emberek önmaguk által előidézett szenvedéseinek tapasztalatait összegezve – egy még pusztítóbb színjátékra készülne.
„A tudatipar korábban soha nem látott hatékonyságú eszközeivel felfegyverkezett, láthatatlan, de anyagi értelemben nagyon is létező birodalom tör az életünkre, szabadságunkra, emberi mivoltunkra. A XX. század totalitárius rendszerei a kommunizmus és a nácizmus még csak Istentől akarta eltiltani az embert, csak a nemzetfogalom meghamisításával és a legbensőségesebb közösséget, a családot összetartó alapvető bizalom aláásásával akarták a személyiséget kiölve az emberből lelki és fizikai rabláncra fűzött tömeget csinálni” – mondta.
Úgy vélte: a XXI. században épülőfélbe lévő totalitárius liberalizmus már túl van az Isten, haza, család fogalmának tagadásán, és egy lépésre van az ezek által meghatározott közösségek betiltásától. Már nem kevesebbel próbálkozik, mint az ember teremtés általi vagy biológiai meghatározottságának kétségbe vonásával, azt ígéri, hogy megvalósítja a tökéletes, korlátlan szabadságot, valójában a lelkünk amputálására készíti elő a műtőt – hangsúlyozta.
A lelkünk Isten kezében van, de azért adott szabad akaratot, hogy cselekedeteinkkel magunk határozzunk sorsunk felől, rajtunk is múlik, milyen élet vár a 21. században gyermekeinkre és unokáinkra
– mondta Kövér László.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!