Továbbra sem írták ki a Lánchíd felújítására vonatkozó tendert, miközben az építmény napról napra egyre rosszabb állapotba kerül. Tarlós István korábbi főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt még arról május legvégén, hogy a pandémia ezt a folyamatot nem akadályozta meg, az ajánlatok beérkezése és értékelése pedig további időt vesz el. A korábbi főpolgármester elmondta, amit lapunk dokumentumokkal is alátámasztott: a fővárosi önkormányzatnál ott volt a korábban szükséges összeg, mintegy 23,7 milliárd forint. A szakemberek jelenleg legalább hetente felmérik a híd állapotát, amely olyan rossz, hogy lehetőségként felmerült a végleges lezárás is.
A Magyar Nemzet birtokába jutott 2020-as áprilisi és júniusi vizsgálati jelentésekben foglalt legfontosabb problémák között említendő, hogy a járdalemezek átlyukadása bárhol, bármikor bekövetkezhet a híd északi és déli oldalán egyaránt.
A járdakorlátokon repedések vannak, azok kifelé dőlnek, a helyzet várható súlyosbodása balesetveszélyt okozhat. A budai pillér falazatának pályaszint alatti kőburkolata egyre rosszabb állapotban van, a fugák számos helyen kiperegtek. Az acélszerkezetek korróziós károsodása fokozódik, a vasbeton szerkezet pedig a folyamatos korrodálódás miatt ugyancsak tovább károsodott.

Fotó: Kurucz Árpád
Ebben a súlyos helyzetben Karácsony Gergely június elején az érdemi cselekvés helyett politikai játszmába kezdett: a főpolgármester bizonytalan időre elhalasztotta a hídfelújítást, és lemondta részvételét a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén, amely egy egyeztető fórum Budapest vezetése és a kormány között.
Karácsony indokként „a főváros kivéreztetését” hozta fel, vagyis azt, hogy a kormány szolidaritási hozzájárulásként elvon az önkormányzatok költségvetéséből mintegy 1-1,5 százaléknyi forrást, hogy azt a koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági válság hatásainak mérséklésére használja fel.
A tender kiírásának és a felújításnak a halogatása ráadásul szembemegy Karácsony Gergely saját határozatával is, amit január végén fogadott el a Fővárosi Közgyűlés. Eszerint a híd felújítása nem halogatható, felül kell vizsgálni a beruházási feladatok kivitelezési sorrendjét, újra kell gondolni azok időbeli ütemezését.
A főpolgármester szükségesnek tartotta a beruházás terveinek és a közbeszerzési kiírás feltételeinek áttekintését a költségcsökkentés szempontjából, valamint azt is előirányozta, hogy a Lánchíd kérdését folyamatosan napirenden kell tartani a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésein.
Az egyeztető fórum lemondása így különösen visszatetsző. Karácsony azt is megígérte, hogy párbeszédet folytat a budapestiekkel a híd kérdésében, ám semmilyen kétirányú kommunikáció nem valósult meg, a főpolgármester csupán a kormánynak üzenget a Facebookon, többnyire kármentésről és felelősséghárításról szólnak a posztjai.