Márki-Zay: Gyurcsány és Orbán közül utóbbit választanák az emberek

A DK nélkül nem győzhet a baloldal, de Gyurcsány Ferenccel az élén sem Márki-Zay Péter szerint.

2020. 08. 18. 13:41
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Márki-Zay Péter szerint ha Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között kell választani, az emberek mindig Orbánt fogják letenni a garast. Hódmezővásárhely baloldali polgármestere a DK szóvivőjének arra a kijelentésére reagált az ATV keddi műsorában, hogy Gyurcsány Ferenc – állítólagos ígérete ellenére – mégis vállalna közjogi tisztséget a jövőben. Márki Zay szerint ez egy kompromisszumos megoldás lenne, hiszen szerinte a DK nélkül nem nyerhet az ellenzék, ám akkor sem, ha Gyurcsány lesz az baloldal vezetője. Hangsúlyozta, továbbra is áll az a kijelentése, hogy Gyurcsány józan önmérsékletet tanúsított a döntésével. Érdemes megjegyezni, hogy a polgármester egy korábbi Facebook posztjában azt írta, hogy „ a választóknak az a 20-25 százaléka megnyugodhat, akik eddig azért nem szavaztak az ellenzékre, mert Gyurcsány Ferenc visszatérésétől tartottak”.

Mint korábban megírtuk, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt nyilatkozta a Blikknek, hogy arra kaptak ígéretet Gyurcsánytól, hogy nem fog a jövőben nem fog közjogi tisztséget vállalni, ami szerinte azt jelenti, hogy a leendő ellenzéki kormányban sem fog szerepet kapni. Barkóczi Balázs, a DK szóvivője azonban lapunkat arról tájékoztatta: bár 2022 után pártelnökük nem vállalna kormányzati szerepet, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek politikai ambíciói, vagy hogy nem kívánna közéleti szerepet vállalni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.