Ha az elődöntőben nem volt esélyes a Bietigheim, akkor ez a döntőben hatványozottan igaz volt, így hát nagy kérdést jelentett, hogy a többgólos hátrányra miként reagál a szezon meglepetéscsapata. Nos, ahogy peregtek a percek, úgy rázta le magáról egyre inkább ellenfelét a Győr, amely a 15. percben már 8-3-ra vezetett. Ezt az ötgólos fórt sokáig őrizte ez ETO, amely Győri-Lukács Viktória találatával a 25. percben 15-9-re módosította az állást. A második időkérés sem segített, kevesebb helyzetet alakított ki, és többet is hibázott a Bietigheim, így a szünetben megérdemelten vezettek 17-12-re a győriek.
Nem volt esély az újabb csodára
A térfélcsere után két és fél perccel a korábbi Győr- és FTC-játékos, Faluvégi Dorottya szerezte az első gólt. Ahhoz, hogy a Győr a továbbiakban is őrizni tudta előnyét, kellettek a csapat kapuját védő Silje Solberg védései is. A második félidő feléhez érve ugyan négyre faragta hátrányát a Bietigheim, mindez csak átmeneti állapot volt – noha többször is ziccert rontott a magyar együttes, magabiztosan tartotta magától távol a riválist. Az utolsó 10 percet 25-18-as állásnál kezdték meg a felek, nem volt benne a levegőben, hogy a Bietigheim újabb, minden korábbinál nagyobb csodát végrehajtva fordít és győz.

Végül a Győri Audi ETO KC 30-24-re nyert, ezzel 2013, 2014, 2017, 2018 és 2019 után hatodik alkalommal is csúcsra ért a Bajnokok Ligájában. Noha a Rába-partiak a hazai ligában és a Magyar Kupában is „csak” ezüstérmesként végeztek, az újabb BL-sikerrel bearanyozták idényüket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!