Nem kizárt, hogy a drónokkal kapcsolatos törvényeket is szigorítani kell, hiszen október közepén, három egymás követő napon illegális drónberepülés bénította meg a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret. Az incidenssorozat azonnali intézkedésekre sarkallta a Terrorelhárítási Központot éppúgy, mint a magyar polgári titkosszolgálatokat. Az üzletekben vásárolt drónok ugyanis nem tudnak belépni a tiltott légterekbe, katonai bázisokra, atomerőművek területére, így repülőterekre sem. Minden jel szerint úgynevezett autonóm repülés történt, vagyis a támadók maguk készítette drónokkal intéztek időzített támadást, amivel azt akarták bizonyítani, hogy a repülőtér nincs felkészülve az ilyen eseményekre. Esetükben már felmerülhet a terrorcselekmény előkészülete, főleg ha volt valamilyen követelésük például a légi irányítástól.
Még a lézerágyú birtoklása is bűncselekmény lesz
Idén eddig már több mint ötven lézeres támadás történt hazánk légterében repülőgépek pilótái ellen. A tapasztalatok szerint szinte lehetetlen a támadó elfogása, ezért a Legfőbb Ügyészség törvénymódosítást kezdeményezett. Az Igazságügyi Minisztériumban már dolgoznak a jogszabályokon. Nem kizárt, hogy a drónokkal kapcsolatos törvényeket is szigorítani kell, hiszen október közepén, három egymást követő napon illegális drónberepülés bénította meg a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!