Hiszen ha például az iskolától távolabb esik a szálláshely, akkor a tömegközlekedés is pénzbe kerül, és ehhez még adódik számos egyéb megélhetési kiadás is. Diákonként kétezer eurós ráfordítással számolunk, de a helyi viszonyokhoz igazodva természetesen lesznek eltérések a pontos összegekben, hiszen nem egyformák sem a kurzusok díjai, sem a napi kiadások az egyes célországokban és azok különböző régióiban – magyarázta a miniszteri biztos.
Kiemelte továbbá: a 2020-as költségvetésben 35 milliárd forint áll rendelkezésre az utazások lebonyolítására, de ez az előirányzat felülről nyitott, tehát ha ennél a keretnél nagyobb a felmerülő igény, akkor növelni fogják a forrásokat.
– Ez az első kormány, amely segíti a fiatalok nyelvtanulását, és több százezer forintos anyagi terhet vesz le a szülőkről azzal, hogy ingyenessé tette az első sikeres nyelvvizsgát, illetve bevezeti a középiskolásoknak a kétszer kéthetes, ingyenes külföldi nyelvtanfolyamokat. És ne felejtsük el azt sem, hogy ősztől a nyelvtanulásra is felhasználható lesz a diákhitel, akár kamatmentesen – fűzte hozzá Bartos Mónika.
A pályázati feltételekről elmondta: korábban szó volt arról, hogy a minimális nyelvtudás előfeltétele lesz a részvételnek, ez azonban biztosan nem jelenti azt, hogy például szintfelmérő dolgozatot kellene írniuk a kurzusra jelentkezőknek.
– A szülői beleegyezésen túl az iskoláktól is ajánlást kérünk majd minden diák utazásához. Úgy gondoljuk, ez elegendő, hiszen ha a tanulót jól ismerő szaktanárok úgy látják, a jelentkező alkalmas arra, hogy anyanyelvi közegben töltse ezt a két hetet, akkor mi mindenképpen szeretnénk lehetőséget biztosítani a számára. Annál is inkább, mert a program célja, hogy a diákok kedvet kapjanak a nyelvtanuláshoz, legyen motivációjuk. Biztosítás nélkül viszont senki sem indulhat útnak. Ennek díja az állami támogatásból szintén finanszírozható – mutatott rá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!