Meghosszabbították a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát. A parlament 128 igen vokssal és 57 nem szavazattal módosította az erre vonatkozó törvényt, amelynek hatálya így az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart. Varga Judit igazságügyi miniszter azt mondta, erre azért van szükség,

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.