Baloldali lista: Gyurcsány akarata érvényesült

Jakab Péter februárban még mazsolának nevezte Gyurcsány Ferencet, amit ki nem állhat, a Jobbik tegnap mégis bejelentette, hogy részese lesz a baloldali közös listának. Jakabék segítségével megvalósult a DK elnökének hat év óta dédelgetett álma. Érvényre jutott Gyurcsány akarata.

Magyar Nemzet
2020. 12. 21. 6:05
null
Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára Fotó: BachPekaryMate
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utolsóként bár, de végül a Jobbik is igent mondott a teljes baloldali összefogásra, így Gyurcsány Ferenc elérte célját. „Az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés: az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson – írta közös közleményében a Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Momentum. Mint fogalmaztak, mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával fogják „lebontani az Orbán-rendszert, megadva a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet”.

Jakab Péter hazudott, mégis mazsolás tortát sütött
Fotó: Demokrata.hu

A Jobbik döntésével megvalósult Gyurcsány Ferenc terve, aki már 2014-ben, hol máshol, mint a Népszabadságban Angyalok és ördögök?” című írásában megüzente, hogy a baloldal az ő irányításával fog egyesülni. „Az optimális végcél világos: egységes Demokrata Pártot kellene létrehoznunk” – jelölte ki a célt a DK elnöke hozzátéve, hogy „létrehozhatunk pártuniót a demokratikus pártok részleges önállóságának meghagyásával, közös elnökséggel”, vagy „még lazább együttműködést állandó pártközi egyeztetéssel, ehhez felállított fórumokkal, intézményekkel”. Ugyan egységes Demokrata Párt – egyelőre – még nem alakult, de mindez a lényegen nem változtat: Gyurcsány elérte célját.

Szinte lehetetlen lenne felsorolni, hogy az utóbbi években maga Gyurcsány Ferenc miket és miként beszélt a náci múlti Jobbikról és fordítva. Utóbbi elnökének azonban érdemes felidézni még egy éve sem tett nyilatkozatát, amely jól tükrözi „jellemét” és „hitelességét”. Jakab Péter februárban az ATV-ben úgy fogalmazott a teljes baloldali összeborulásról, hogy „van egy kormánypárti cukrászda, meg egy ellenzéki cukrászda. A kormánypártiban már tíz éve a narancsos tortát sütik, megszokták az emberek, aki bemegy, azt eszi meg. Az ellenzéki cukrászdában az egyik cukrászmester, Gyurcsány Ferenc azt mondta, legyen egy nagy, összellenzéki torta, amiben a DK a mazsola. A mazsola az egyik legmegosztóbb élelmiszer, én ki nem állhatom. Sokan azt mondják, ha csak mazsolás torta van, inkább elmennek a piacra almáért. De az nem megengedhető, hogy ne engedjünk be minden kormánykritikus szavazót, és az sem, hogy lenyomjuk a torkukon a mazsolás tortát. Az a megoldás, hogy a Jakab pékmester süt egy másik tortát, amiben nincs mazsola”.

Emlékezetes: Gyurcsány Ferenc a biztonság kedvéért a DK alelnökével, Vadai Ágnessel üzentette meg még augusztusban, hogy nem lehet ellentmondani neki. „Nem javaslom, hogy valaki ezen az oldalon Gyurcsány-ellenes politikát folytasson. Aki Gyurcsány ellen van, az a DK ellen van, az az ellenzéki együttműködés ellen is van, tehát az a Fidesz mellett van – fenyegette meg Vadai az egész baloldalt. Paradox módon egyébként Karácsony Gergelyen múlhat, hogy Gyurcsány még 2014-ben kiagyalt mestertervét száz százalékban meg tudja-e valósítani azzal, hogy feleségét, Dobrev Klárát teszi meg a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.