Nacsa Lőrinc: Az új uniós vezetőknek a fiatalok problémáival kell foglalkozniuk

Az európai parlamenti (EP-) választás után hatalomra kerülő új uniós vezetőknek a kontinens fiataljainak valódi problémáival kell foglalkozniuk a bevándorlók támogatása és a külső igényeknek megfelelés helyett – mondta Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke egy keddi budapesti rendezvényen.

Forrás: MTI2019. 05. 21. 23:06
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDNP országgyűlési képviselője az IKSZ szervezésében és a Morus Szent Tamás Klub keretein belül megrendezett „Európa, merre tovább?” című beszélgetést megnyitva úgy fogalmazott, a fiatalok joggal lehetnek dühösek, amiért brüsszeli irodákból a fejük felett szeretnék eldönteni, hogyan éljenek, miként tervezzék a jövőt és kikkel éljenek együtt.

Kiemelte: kereszténydemokrata fiatalokként óriási felelősséget éreznek azért, hogy ne engedjék elvenni ezeket a jogokat, a fiatalok maguk dönthessék el, miként küzdjenek saját érdekeikért, céljaikért. Példaként említette a családalapítás, a vállalkozóvá válás, az ösztöndíjrendszer, valamint az értékrend megtalálásának és a közösségek támogatásának fontosságát.

Nacsa Lőrinc közölte: a jelenlegi brüsszeli politikai elit nem az európai fiatalok érdekében cselekszik, hanem egy liberális birodalomról szóló vágyálmot kerget.

„Pontosan ez az, amit nem szeretnénk” – jelentette ki az IKSZ vezetője, hangsúlyozva, hisznek abban, hogy Európa csak akkor lehet erős, ha a nemzetek egészséges versengésére és együttműködésére épül.

Nacsa Lőrinc azt mondta: az európai nemzeteknek tisztelettel kell egymás felé fordulniuk, továbbá a kontinensnek vissza kell találnia keresztény gyökereihez, hagyományaihoz, amelyek naggyá tették Európát. A keresztény kultúra munkabecsülete, család- és hazaszeretete ugyanis olyan értékek, amelyek hozzásegítették Európát történelmi rangjához.

Hölvényi György, a Fidesz-KDNP jelenlegi EP-képviselője és egyben választási listájának hetedik helyezettje arra hívta fel a figyelmet, hogy Közép-Kelet-Európa nélkül nincs jövője az Európai Uniónak. Úgy fogalmazott: ennek oka, hogy „nálunk hamarabb csöngetnek”, hozzátéve, a közép-kelet-európai országok ötven év kommunizmus után „nem állnak bele a nemzetállamok felszámolásába”.

A kormánypárti politikus azt mondta, a kormány értelmes és hasznos vitát vállalt fel, amikor szembeszállt az illegális bevándorlók befogadásával, mivel szerinte azzal Európa valójában saját polgárait „veri át”.

Marc Fromager, az Aid to the Church in Need (Segítséget a szükséget szenvedő egyháznak) katolikus jószolgálati világszervezet franciaországi vezetője a Közel-Keleten élő keresztény közösségek védelmének fontosságát hangsúlyozta, megjegyezve, ebben Magyarország is jó példát mutat a Hungary Helps programmal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.