Nem lehet valaki a sokszínűség híve, miközben a vallást támadja
Barabás Richárd a Széll Kálmán téren plakátkiállítással hergelt a kereszténység ellen.
Barabás Richárd a Széll Kálmán téren plakátkiállítással hergelt a kereszténység ellen.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) támogatja a Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezést a nemzeti régiók védelme érdekében – közölte Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, a szervezet elnöke csütörtökön az MTI-
Az EPP ifjúsági szervezete Kijevben ülésezett, és szomorú példát mutatott arról, hogy a nyugat-európai országokat mennyire érdekli a határon túli magyarok sorsa.
A politikus elmondta, a jelenlegi brüsszeli politikai elit nem az európai fiatalok érdekében cselekszik, hanem egy liberális birodalomról szóló vágyálmot kerget.
Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője és ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak az elnöke elmondta, az új egyesület résztvevőit a hazaszeretetben, a nemzetben való közös gondolkodás köti össze.
Az IKSZ arra kéri a jó szándékú szocialistákat, hogy a kongresszuson mondjanak nemet Gyurcsányra.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerelvényen közel százan utaztak.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.

Leegyszerűsíthetjük a Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőt: Troy Parrott egymaga kivégezte a magyar válogatottat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.